Viktor küldte be.
Viktor küldte be.
Elfelejtettük
Habár kicsit megkésett a bejegyzés, de örömmel jelentjük Kittyvel, hogy június 25-től 27-ig sikeresen elfelejtettük a mögöttünk álló vizsgákat :) Kicsit nehéz két éjszakáról összefoglalót írni, de megpróbálom.
Gyűlés után egyszerre indult meg a felejteni vágyó csapat a Népliget felé Kitty vezetésével, ahonnan busszal jutottak le Dömsödre, a vizsgafelejtő helyszínére. Első este igen sokan lepték meg Herczeg Gyurit születésnapja alkalmából. Ezek után elkezdődött a csónakház ebédlőjében a táncos-zenés vizsgafelejtés, ami hasonlóképpen folytatódott szombat este is.
Öntevékenyen sikerült áthidalni azt a problémát, hogy a helyszínre levitt számítógépen 6-7 zeneszámnál több nem volt, de a modern technikának és a lelkesebb spontán DJ-knek hála mp3 lejátszókról és mobiltelefonokról varázsoltunk zenét azokba a hangszórókba, amiknek a segítségével pár órával azelőtt még a képzésfilm zenei aláfestését hallgathattuk halkan :)
Szombaton napközben több elfoglaltság is kimerítette a szabad program fogalmát. Volt Dunában fürdés, tollaslabda, póker, de még a békák életének megfigyelése is lekötött néhányunkat :) Az ebédből megmaradt igen nagy adag hentestokány este “party-tokányként” folytatta pályafutását – igen nagy sikerrel, reggelre el is fogyott a megmaradt adag.
Nagy-nagy köszönettel tartozunk Gaál Szabinak, aki rengeteget segített nekünk a szervezésben, illetve Kovács Bélának, aki nélkül nehéz lett volna beszerezni a vasárnapi reggelit, továbbá Budai Marcinak, Esze Tominak és Maiyaleh Petinek, akik lelkesen szolgálták ki instruktortársaikat az íróasztalból összerakott “bárpultnál”. Na meg persze minden résztvevőnek, hogy eljött, és hozzájárult a fantasztikus hangulathoz.
hát ezek a vizsgafeletők :) Nagybuli, hatalmas élmény, emkélezetes pillanatok egy életre :)
puskáztam facebookról, csak azért sikerült helyesen leírni a Peti nevét :D
« Indul és újraindul – Gólyaoldal 2010 következő bejegyzés
Jegyzetbörze »
uh nagy parti volt :P. És gratu, h sikerült helyesen leirní a Péter nevét, én egy éve tanulom de még mindig nem megy XD