füge küldte be.
az összes bejegyzés ebben a kategóriában > gólyatábor
füge küldte be.
Kedves Gólya!
Ha múlt csütörtök (az a bizonyos lélegzet-visszafojtós pillanat) óta keresztül-kasul az internetet bújod, hátha rábukkansz valami információra a Rád váró élményekkel kapcsolatban – nos, végre jó helyre érkeztél!
füge küldte be.
Kedden sikeresen lezajlott a tábori elosztó, megkezdődtek a fölkérések betűkbe és gebinekbe. Idén két jelentős újdonsága lesz a Gólyatábornak: immár hat betűvel képviselteti magát az ETK, emellett pedig egy teljesen új kar, az EKK csatlakozik a megszokott négy mellé. Ez utóbbiról szeretnék pár sort írni Neked, mielőtt elárasztanának az innen-onnan hallott, kétes információk.
füge küldte be.
Mozgalmas volt a múlt hetünk. Nem sokkal az ÁOK kari főnök választás után sorra összegyűlt a másik három kar instruktorsága. Örömmel fogadtuk Zsuzzsal a meghívást, hiszen a tábori információk átadása mellett kicsit bepillanthattunk a FOK, GYTK és ETK életébe.
füge küldte be.
Igen, mint sejthetitek, idén is lesz Gólyatábor, a tábor előtt pedig az elmaradhatatlan Gólyahír fogja még izgalmasabbá tenni leendő gólyáink várakozását. Szeretnénk minden idők legjobb és egyben 30. jubileumi kiadását megcsinálni, amihez szükségünk van Rád! Bizony, Rád! Lehetsz blaszt vagy instruktor, közöttünk a helyed és ha még nem találtál volna magadnak megfelelő feladatot, majd mi kitalálunk egyet:)
freegyes küldte be.
A még kora decemberben kezdődött egyeztetések az Instruktor Öntevékeny Csoport és az Egészségtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata között a múlt héten kézzel fogható, és egyben nagyon örömteli eredményre vezettek: megállapodás született a két szervezet között a közös 2010-es, Semmelweis Egyetem Gólyatáborról.
zsuzs küldte be.
Habár most mindenki Karneváli lázban ég, és tollboák uralják a gondolatokat, mi azért nem feledkeztünk meg a leendő Gólyákról és a számukra (lassacskán) készülő Gólyahírről sem.
A vizsgák hamarosan letudva, a szenvedés elfelejtve, itt az ideje újra munkához látni.
Biztos Te is emlékszel még, hogy mi volt az első hasznos info-halmaz, ami Kisgólyaként segítségedre volt: a Gólyahír. Az első, vegytiszta
egyetemi életről szóló lap, amit rongyossá lehetett olvasni a nyári szünet maradékában…
füge küldte be.
Mintha múlt héten írtuk volna a 2008-as Gólyaoldal bejelentő szövegét… Egy szempillantás alatt eltelt egy év és újra itt a nyár – és újra közeleg a Gólyatábor! Azonban a fenti “pillantás” alatt nem tétlenkedtünk: egy teljesen új tábori honlapot állítottunk fel, egy egészen új résszel, a Gólyatábori Fórummal.
füge küldte be.
A Betű – ahova megérkezel, ahol minden elindul, ahova mindig jó visszatérni és jó tartozni. Mert minden Betű egy kis világ, saját hagyományaival és szokásaival, csendesebb és hangosabb arcaival.
Legújabb, és a Gólyatáborig immár utolsó frissítésünkben leendő Betűd köszönt Téged, amiből kicsit megérezheted előre is, hogy mi vár és kik várnak Rád azon a bizonyos napon a Gödörben.
Mi már pakolunk. Te készen állsz?
iocs.hu
füge küldte be.
Újabb részekkel bővül a Gólyaoldal!
Most már itt is megnézheted a jellegzetes tábori hangulatot felvillantó kis film-szösszenetünket, amivel igyekszünk még jobban felkorbácsolni a kíváncsiságod. Már nézni is jó, és csak egy jobb: átélni!
Ezen kívül pedig gondolva a Gólyatábor utáni időkre, némi okosságot is felraktunk az oldalra “Évkezdés” címszó alatt – reméljük, ezzel sikerül még egy-két égetőbb kérdésedre választ adnunk.
További jó pihenést, szép nyarat kívánunk!
iocs.hu
Viktor