2007-ben indult el az IÖCS flotta története… és 2015-ben ér véget ilyen formában.

Mi is történt ez idő alatt?
Négy ember, összesen bő hét év munkája nyomán több száz, közel ezer instruktor fordult meg az IÖCS telefonflottájában. Sikeresen elértük, hogy az instruktorok egymás közt ez idő alatt térítésmentesen beszélgethettek, legyen szó hosszú baráti beszélgetésekről vagy épp egy rendezvény megszervezéséről.

Miért is ér véget?
Ennek több oka is van.
Először is, hogy az utóbbi egy-másfél évben olyan mérvű adminisztratív és gazdasági terhet rótt az IÖCS-re mint szervezetre, hogy ezt már ilyen formában nem lehet továbbvinni.
Másodszor, hogy az utóbbi időben – vélhetőleg több okból – töredékére csökkent az érdeklődés a közös flotta iránt, ennek következtében veszélybe került a T-mobil felé vállalt szerződés is.
Harmadszor pedig – ami egyben a folytatása is lehet ennek a történetnek – kialakulóban van egy Semmelweis hallgatói flotta, aminek égisze alatt már nem csak az instruktorokkal, hanem minden hallgatótársunkkal beszélhetünk ingyen.

Mi történik most a flottásokkal?
A keretszerződés június 30-ával jár le a T-mobillal. A következő két hónap folyamán telefonon fölkeresünk majd minden flottást, hogy pontosan elmondjuk neki az innentől következő dolgokat:
1. Mindenki megtarthatja a telefonszámát, végre saját névvel használhatja azt.
2. Összegyűjtjük a T-mobile segítségével, hogy milyen lehetőségei vannak a kilépés után (milyen előfizetések vannak, milyen DOMINO opciók, átlépési lehetőség más telefonhálózatba). Ez különösen fontos azoknál, akiknek van még – főképp telefonvásárlás kapcsán – hűség a telefonszámukon.
3. Igyekszünk elintézni, hogy legyen egy dedikált T-mobile, ahol soron kívül, gyorsan el tudja intézni mindenki magának a kilépést.

Van még kérdésed?
Keress bátran továbbra is emailben vagy telefonon. :)

bogár

szarvas.gabor@iocs.hu
30/43 88 999