Elmúlt az ősz és vele együtt az őszi IÖCS Klub is.

Nagyon vágytunk rá, hogy megszervezhessük eme eseményt, és miután megnyertük a pályázatot, nagy hévvel neki is láttunk az előkészületeknek.
Ráleltünk a tökéletes helyre, számos gebint kértünk fel nemesebbnél nemesebb feladatokra, megbeszéltük a koncepciót és még sorolhatnánk. Néha akadályokba ütköztünk, de azt gondoljuk, hogy ezeket sikeresen megugrottuk, és sokat tanultunk belőlük.

Végre eljött a várva várt nap… A helyszín készen állt a rangereknek köszönhetően, a terem egyre csak szépült a dekorosok jóvoltából, zsíros kenyerek sorakoztak a tálcán. A beengedők és a ruhatárosok várták a lelkes instruktorokat, a cirkálók készen álltak a rájuk váró feladatokra, és persze makipöcs gebinünk is leste minden mozdulatunkat.

Az este megnyitása után részünk volt egy kis pulykatáncban, majd kórust faragtak belőlünk. A csapat szétosztása után mindenki részt vehetett 1-1 csoportbeszélgetésen a gólyatáborral, a gólyabállal és az egyéb kis programokkal kapcsolatban.
Mindezek után ismét egy fergeteges játék következett, majd kezdődött a buli.
A zene beindult, a szendvicsek fogytak, és az emberek is egyre bátorodtak, így lassan, de biztosan a tánctér is megtelt.

A Művészettel kapcsolatban számos dolgot kipróbálhattatok. Volt lehetőség verset vagy mottót írni, rajzolni, üzenni a nyakatokban lévő kis táblára és alkotni a Gyurmavárosunkban.
Ezeket az alkotásokat megörökítettük és örökre a szívünkbe zártuk.
Nagyon köszönjük, hogy velünk voltatok! Reméljük sok ilyen alkalom lesz még!

Eszti és Rea