Ádi küldte be.
Ádi küldte be.
A Karnevál plakátja
Kora délután érkeztem az irodába. Amint benyitottam, Borka a nyakamba ugrott, és két puszi mellett a fülembe súgta, hogy már csak 10 perc.
Csak pár pillanat múlva eszméltem, hát persze a PLAKÁT érkezik. :-)
Több hetes munka, rengeteg pontosítás után, végre a kezembe foghatom majd fizikai valóságában. Egy perc se telik bele, a kabátom akasztom éppen a fogasra, amikor kopognak. Egyszerre kiáltunk fel izgatottan GYERE!!! Nyílik az ajtó, a futár az.
Szegénynek köszönnie sincs ideje, máris tépjük ki a kezéből a barna zacskóba csomagolt álmot. Nagyon jó érzés volt, így nyomtatva is megcsodálni, megtapogatni, megszagolgatni — akár egy frissen nyomott könyvet. :-)
Nagyon jó lett, pont, ahogy elképzeltük.
Ne lepődj meg, ha szembe jön Veled a plakát az egyes intézetek, kollégiumok, szórakozóhelyek hirdetőfelületein, mert lelkes plakátoló gebinünk, Majtényi Boglárka vezetésével, már ezen a héten megkezdte munkáját.
Ha netán ismersz olyan helyet, mely a Semmelweis Egyetem hallgatói által sűrűn látogatott, de nem találod sehol a plakátot, keress bennünket bátran!
Szép hétvégét. Legkésőbb a karneválon találkozunk!
Kasza Ádi
muszáj
Hát nekem nagyon tetszik! – vagy hogy úgy mondjam: so far so goooood!!!
Hajrá!
lehet félreérthető voltam:)
nekem is tetszik, sőt rég láttam ilyen jól sikerült plakátot…
Muhahaha!!!
Félreérthetetlen vagy! :-)
A szexre gondolsz már megint Te kis huncut!
De ez itt egy KARNYEVÁL!
ork :-D
Ja, és a plakát meg olyan, mint egy virtuális orgazmus! :-)
ork :-D
« 2010 – instruktorképzés video következő bejegyzés
Gólya, Gólya, Gólyahír »

Skacok, de most télleg!
Ilyen egy fa..a plakát!
Muszály volt ránéznem, amikor elmentem mellette…:)
Gratula!