Ahogy a legutóbbi, csütörtöki gyűlésen is hallhattál róla, a karnevál és képzés közepette munkához láttunk az idei Kulturális Napok kapcsán is. A főszervezésben idén én segítem Hoffmann Annát, akivel össze is ültünk a múlt héten – mint kiderült, épp időben ahhoz, hogy útnak indítsuk a rendezvényt.

Ez nem jelent mást, minthogy nemsokára kikerülnek az egyes programok plakátjai az intézetek folyosóira, újabb meghívók futnak ki Tanárainknak, véglegesednek a versenyek részletei – és reményeink szerint szép lassan telni kezdenek a szervezők postaládái a jelentkezők leveleivel. :)

Ahhoz, hogy időben elkészüljünk az összes program alapjával, szorosabbra kellett húzni a határidőket is – emiatt fontos változás, hogy a táncverseny főrendezőjének felkérésével nem várhattunk február 7-ig. Így örömmel írhatom, hogy idén a művész – mozgás, egyéni és csoportos táncverseny IÖCS-ös rendezője Szijártó Szandra. (Ha esetleg Te is még szívesen vállalkoztál volna erre a feladatra, ne aggódj, az év során még lesz lehetőség segíteni hasonló munkákban, szervezésben!)

A másik jelentős IÖCS-feladatra, a Gálaest büféjének megszervezésére pedig idén Ajtai Zsuzsannát kértük fel, hogy hozza össze az est kényelmét és hangulatát biztosító csapatot.

Robogunk tovább a tennivalók közepette – remélem egyik-másik versenyre – akár mint induló, akár mint érdeklődő – Te is benézel! :)