Az idei év első gyűlésén egy tucat információ zúdult minden megjelentre – ebből is látszik, hogy az IÖCS-év már több, mint három hónapja elkezdődött. :) A lelkesedés pedig az egész instruktorságon érezhető: az év elejéhez képest meglepően sokan gyűltünk össze az EOK előadótermében. Az elhangzottakból és a feliratkozásról pár gondolatot mindenképp érdemes kiemelni, ezekről olvashatsz az alábbiakban.

Az IÖCS történetében talán ez volt az első gyűlés, amelyet nem a szervezők, hanem az egybegyűlt tagság kezdett el: a hirtelen fölzúgó taps egyértelmű jelzést adott a starthoz – szinte érezni lehetett a pezsgő várakozást. :) Egyből az év első, már lezajlott rendezvényével kezdtünk: nagy köszönet a két főszervezőnek, Esze Tominak és Talpai Szabinak a téli vizsgafelejtőért! Rögtön ezután szóban is elhangzottak a Kulturális Napok, új nevén Tavaszi Fesztivál főnöki posztjait újonnan betöltő instruktorok nevei. Meghirdetésre került egy új kezdeményezés, az instruktorbázis, amelynek részleteiről nemsokára külön bejegyzésben írunk. Napvilágot látott az átalakult Semmelweis Börze időpontja: március 26-án, Semmelweis Egyetemi Karriernap néven, kibővült programmal, az egyetemi karrierirodákkal közös szervezésben kerül megrendezésre.

A jelenlévők még egyszer, immár élőben is meghívást kaptak a második kötetlen beszélgetésre, amelynek helyszíne a Medikus Café, időpontja pedig február 10., 18:00. Két újabb kihívás is jelentkezőkre vár még (egészen vasárnap éjjelig), méghozzá a még távolinak tűnő Gólyatáborral kapcsolatban: meghirdettük a tábori musical főrendezői, és a Gólyahír főszerkesztői feladatait. Újdonsült flottafelelősünk, Kovács Betti újságolta a hírt, hogy a közeljövőben flottabelépés is várható.

A tavaszi programunk középpontjában álló képzésről is szó esett, Ork és Letti tapsvihar közepette bemutatták az idei képzésfőnököket. Bemutatkozott a 2011-es pulcsiteam, akik egyben fölvették az első adag pulcsirendelést is – ha még szeretnél rendelni, ne aggódj, nem maradtál le (részletek később!).

Végül eljutottunk a gyűlés talán legjobban várt részéhez, a karneváli föliratkozáshoz, amely a bálihoz hasonló borítékos-cetlis módszerrel zajlott. A föliratkozás azonban nem teljesen a tervezett módon alakult, erről szeretnék kicsit részletesebben írni Neked.
Ahogy előre megírtuk, tekintettel a sok síelőre, most kivételesen több cetlit is bedobhatott egy ember. Alapvetően úgy számoltunk, hogy így sem lesz elég jelentkező, hiszen tavaly is utólag kellett föltölteni a gebineket, olyan kevesen iratkoztak föl. Tévedtünk: ahogy az a gyűlésen kiderült, jóval több cetli landolt a borítékok alján, mint ahány helyre jelentkezni lehetett gebinekbe. Ezért aztán a húzásnál azt tartottuk igazságosnak, ha azok, akik személyesen megjelentek, előnyben részesülnek a távol maradókkal szemben. Máshogy fogalmazva: nem szerettünk volna olyat, hogy a jelenlévők közül mondjuk 10-20-an azért nem kerülnek be, mert olyanok kapnak helyet, akik nincsenek is jelen.

Ez utóbbival kapcsolatban úgy gondolom, hogy jó döntést hoztunk: akik eljöttek, igazságos húzás alapján kaptak helyet, akik pedig távol maradtak, azoknak is volt lehetőségük föliratkozni, de legalább fölkerülni a tartaléklistára (míg a korábbiak szerint erre sem lett volna lehetőség). Reményeink szerint erről a listáról még bőven bekerülnek föliratkozók! :) Természetesen ha bármi kérdésed, észrevételed vagy ötleted van akár ez utóbbival, akár a gyűlés bármelyik részével kapcsolatban, keress minket – valóban érdekel, hogy milyen gondolatok születtek az elhangzottak nyomán!

Végül a sok programpont és a rengeteg taps (kihirdetett főnök :)) ellenére így is időben végeztünk, és – reméljük – az év is legalább olyan jó hangulatban telik majd, mint ez az első gyűlés!