Szeretnénk szervezni egy tábort. Egy tábort, ami hasonló lenne ahhoz egy bizonyos hétvégéhez, a Padlizsán táborhoz, ahova eddig csak nagyon kevés instruktort tudtunk levinni.  Ha kell harminc szervezővel, csoportokra bontva. Évről évre, beszélgetésről beszélgetésre érkezik folyamatosan a visszajelzés, hogy jó lenne egy ilyen hétvége. Íme, itt a lehetőség.

Hogy kik jöhetnének le?

Bárki, aki szeretne és már legalább egy éve instruktor (tehát az Őrültek Üvegházában képződött). Arra gondoltunk, hogy elsőbbséget élvezne mindenki, aki még nem vett részt ilyen táborban. Maximum létszám egyelőre nincs, most csak az igényeket mérnénk fel. Lehet, hogy nem is lesz szükség a résztvevők számának korlátozására, majd kiderül.

Mikor lenne?

Két hétvége játszik egyelőre 07.13-15. vagy 07. 20-22-ig. Azon múlik, hogy melyik hétvége a jobb nektek, a résztvevőknek.

Mi lenne egy ilyen hétvégén?

Amit csak szeretnétek. Játszanánk nagyobb lélegzetvitelű játékokat, majd megbeszélnénk azokat közösen. Akár lehetnek workshopok is. Beszélhetünk arról, hogyan érdemes kritikát megfogalmazni és fogadni, arról hogy milyen főnöknek lenni, vagy akár arról, hogyan lehetne igazságosabbá tenni a választást. Amiről csak szeretnétek, tényleg.