Az egész úgy kezdődött, hogy május elején megjelent itt a honlapon egy nyári hétvégére invitáló cikk. Azoknak, akik még nem voltak padlizsánban, de érdekli őket milyen egy ilyen; esetleg már voltak, de vannak kérdéseik; vagy csak szeretnének játszatni és jól érezni magukat.

Első lépésként kitöltöttünk egy jelentkezési űrlapot, amibe többek között azt is beleírhattuk, hogy mivel szeretnénk foglalkozni, mit várunk egy ilyen hétvégétől. Aztán lassan kikristályosodott az időpont, a helyszín is, és július 13-án délután elindultunk Csobánkára. Várakozásaimmal ellentétben összesen tizenhárman voltunk a szervezőkön kívül, ami végül jobban sült el, mint gondoltuk. Mindenki maximális nyitottsággal érkezett és ez végig meg is maradt a hétvége folyamán. Olyan volt a hangulat, mintha már egy összeszokott csapat lennénk, pedig igazából alig ismertük egymást.

Mi is történt? Minden, amit mi szerettünk volna, hogy történjen. Játszottunk komolyabb játékokat, megbeszéltük hogyan kell ezeket játszatni; beszélgettünk az IÖCS-ről, főnökségről-vezetőségről, a választásról; kicsit jobban megismertük önmagunkat és a többieket és rengeteget tanultunk.

Szerintem minden résztvevő nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat és köszönjük a szervezőknek azt a lelkesedést és áldozatos munkát, amivel megszervezték ezt a hétvégét. Ez volt az első ilyen, de szerintem remek kezdeményezés és csak rajtunk múlik, hogy legyen még sok. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy jelentkezzen!