Sziasztok!

Már több mint egy hónap eltelt amióta kitört a Nagy Atomháború, amely alapjaiban rázta meg Földünk civilizációját és még mindig tart. Szerencsére azonban egyre kevesebb termonukleáris bomba hull az égből, és egyre több ember merészkedik elő az atombunkerek menedékéből a háború enyhülésének hatására.

Ezért arra gondoltunk, hogy mi túlélők összegyűlhetnénk egy biztonságos helyen, hogy egy éjszaka erejéig elfeledjük az atomvillanásokat és a világégés egyéb borzalmait, és együtt ünnepeljük meg a legutóbbi csatákban aratott győzelmeinket. Egy titkos meghívót már hetekkel ezelőtt kiküldtünk, és reméljük eljutott már hozzátok. Azzal a közleménnyel, amit most olvastok, emlékeztetni szeretnénk Titeket az összejövetel részleteire.

Az indulás a II. kontinens „H” szektorának BP4719-es jelű városából 2082. január 27.-én várható, a Nagy Gyűlés után közvetlenül. Együtt fogjátok megközelíteni a helyszínt, amely régmúlt időkben valamiféle gyerekpark lehetett, mára azonban szuperbiztos katonai bázis lett belőle. Ide fogtok megérkezni, ha túlélitek a leutazást.

A bázison természetesen szabadtéri hadgyakorlatokat is fogunk tartani, amihez biztosítunk lézerfegyvereket. Aki részt szeretne venni a hadgyakorlaton, az ne felejtsen el ehhez illő koszolható, strapabíró ruházatot biztosítani magának. A bázison, bár garantáltan zseniális lesz a hangulat és a régmúlt békeidők zenéje nagy hangerővel fog szólni, alvásra is lesz lehetőség. Aki netán erre a szolgáltatásra is igényt tart, az ne felejtsen el hálózsákot hozni, mert az véd a sugárzás és a nukleáris tél egyéb kellemetlenségei ellen.

A jelentkezés határideje január 26. (csütörtök), 18:00. Csak azt tudjuk befogadni a bázisra, aki ez előtt jelzi részvételi szándékát. Jelentkezni itt lehet.

A már jelentkezett túlélők névsorát pedig itt lehet megtekinteni.

Aki még csatában van, annak sikereket és kitartást kívánunk, találkozunk pénteken a bázison! Mindenkit szeretettel várunk!

Dani&Örs