Nem is volt olyan régen, mikor megalakult a SOTE legkisebb kara – az EKK – és instruktorai már a második kari főnök megválasztására készülődnek.

Az idő gyorsan eltelt, mégsem érzem úgy, hogy kicsúszott kezünk közül.
Visszaemlékezve azokra a gondolatokra, melyekből hamar tervek lettek, mikor a kar instruktorai bizalmukkal megválasztottak erre a posztra, jó érzések öntik el a szívem. Úgy érzem sikerült közösen elindulni azon az úton, melyen oly régóta szerettünk volna mindannyian. Megteremtettük azt az alap légkört, melyet bátran jellemezhetek már így: „EKK-s”.
Egy évvel ezelőtt ezzel a gondolattal indult el az évünk: „kicsi a bors, ám lesz még sokkal-sokkal nagyobb!”. A kijelentésem beigazolódott, kis családunk gyarapodott rengeteg kinccsel. Ehhez egyedül kevés voltam, szükség volt azokra az instruktorokra, akikért érdemes volt ezt a családias hangulatot ápolgatni, nevelgetni. Szeretném most megköszönni Nekik a kitartást és lelkesedést, hogy velem együtt dolgoztak azon, hogy ez az év kerekké váljon.

2012. május 3.-án az EKK-s instruktorok ismét összegyűlnek a NET akváriumában, hogy megválasszák új kari főnöküket, akire úgy gondolom, egy nagyon színes és hálás év vár.

Deme Juci