Tavaszi IÖCS Klub

Lassan véget ér a „nagy tavaszi hajtás”, magunk mögött tudhatjuk az eddigi legsikeresebb Karnevált és az idei képzés is dübörög szolnoki végállomása felé. Időközben a természet is újjáéledt, és nekünk is jól jöhet egy kis feltöltődés! Mi is lehetne erre jobb mint egy igazi, vérbeli  IÖCS klub?  Ennek a klubnak a megrendezésére várnánk lelkes jelentkező…

Újra egy kis DVD

Bár már sok hónap múlt el a gólyatábor óta, de mégis mindannyiunkban élénken élnek az emlékek! Ehhez az egyik legnagyobb segítségünk nem más, mint a 2011-es GólyaDVD! Nagyjából egy hónappal ezelőtt már hírt adtunk róla, hogy megjöttek a DVD-k. Ellenben ezeket szinte fénysebességgel el is kapkodtuk!

Cirkálók a Karneválon

Cirkáló: közepes nagyságú, gyors hadihajótípus – a Wikipédia szerint. Ám egy instruktornak nem ez jut eszébe először a cirkáló szó hallatán. Helyette tettre kész fiatalok jelennek meg lelki szemeink előtt, akik seprűvel és felmosóval felszerelkezve küzdenek azért, hogy a rendezvényeink körülményei kulturáltak maradjanak.

Elkezdődött!

A szorgalmi időszak alig indult el, de hirtelen azt vettük észre, hogy már az első hónap végén járunk, ez pedig nem jelenthet mást, mint az idei instruktorképzés kezdetét. Február 23-án a NET dísztermében 300-nál is több csillogó szemű „hős” várta, hogy hamarosan szintet léphessen, 2012-ben ugyanis szuperhősként bizonyíthatja mindenki rátermettségét a tavasz folyamán.