feb 21
Letti küldte be.

Indul az instruktorképzés!

0

Az idő csak úgy röpül, vége a Gólyatábornak, a Gólyabálnak, az első vizsgaidőszaknak és máris eljutottunk az idei tanév egyik fő programjának kezdetéhez, ami nem más mint a 2011-es Instruktorképzés első találkozója.Indul az Instruktorképzés!!

tovább olvasom »

feb 14
Barbi küldte be.

Instruktorok a 2011-es TDK-konferencián

0

Az idei TDK-konferencia programját böngészve sok ismerős névre lehetünk figyelmesek, hiszen több mint ötven kutatás egy-egy instruktortársunk nevéhez fűződik. Fontosnak tartottuk, hogy összegyűjtsük őket, mert büszkék vagyunk rájuk, hiszen Ők nem csak az egyetemi életben mutatnak rendkívüli aktivitást, hanem a tudományos élet fejlődéséből is kiveszik a részüket! Ezúton szeretnénk sok sikert kívánni minden idei TDK előadónak, és mindenkinek, aki hasonló feladatra kötelezte el magát és szabadidejének nem kis részét tölti kutatással!

tovább olvasom »

feb 5
füge küldte be.

Az év első gyűlése

2

Az idei év első gyűlésén egy tucat információ zúdult minden megjelentre – ebből is látszik, hogy az IÖCS-év már több, mint három hónapja elkezdődött. :) A lelkesedés pedig az egész instruktorságon érezhető: az év elejéhez képest meglepően sokan gyűltünk össze az EOK előadótermében. Az elhangzottakból és a feliratkozásról pár gondolatot mindenképp érdemes kiemelni, ezekről olvashatsz az alábbiakban.

tovább olvasom »

feb 1
Ork küldte be.

Tíz – a jövő alapjai

1

Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, mikor az arcunk csak mosolyogni tud, harsonák szólnak a cipőnkben, és a napsütést még a felhős időben is élvezzük. A léptünk gyorsabb, a lélegzetünk mélyebb, a kézfogásunk erősebb, és minden porcikánkból árad az energia!

Boldogság…

Azt hiszem, minden ok megvan rá most: véglegessé vált a KépzésCsoportVezetők listája, és büszkén kijelenthetem, hogy tíz olyan embert találtunk, akik remek anyukái és apukái lesznek a következő generációnak! Mégegyszer köszönet illeti őket, hogy elvállalták ezt a nagy feladatot!

tovább olvasom »

jan 17
Szőke küldte be.

Tábor 2011 – musical és gólyahír

0

Sziasztok!

Még a vizsgaidőszak sem ért véget, ezért elég messzinek tűnhet az augusztus, de mi már javában készülünk a Gólyatáborra. Elkezdtük az előkészületeket, hogy idén is egy remek és élménydús tábort varázsoljunk a gólyáknak és persze magunknak, instruktoroknak.

Ebben vállalhatsz oroszlánrészt Te is. Van két alkotóeleme a tábornak, amit szintén el kell kezdeni tervezgetni, ez pedig a Gólyahír és a Musical. Tavaly nagy érdeklődés övezte mindkét pályázatot, ezért úgy gondoltuk, hogy idén sem szakítunk a jó hagyománnyal, és ily módon választanánk ki azokat az instruktorokat, akik elég kedvet éreznek ehhez a két feladathoz.

tovább olvasom »

jan 17
Ork küldte be.

Ismét beszélgetésre hívunk – közeleg a képzés!

0

Életem Játszótársai! :-)

Lassan vége a végtelennek tűnő vizsgaidőszaknak is! Nemes egyszerűséggel ilyenkor az ember vágyik egy (vagy két) olyan estére, amit a barátaival tölthet el! Amikor csak úgy szabadon folyik a sör és a beszélgetés; amikor kedélyesen mosolyognak az itallapon az árak, és a barátok egymásra; amikor feszegetjük az élet nagy kérdéseit, és azt a bizonyos képzeletbeli húrt, ami a pultosok türelmét jelképezi… :-)

Ezen remek oknál fogva pedig meginvitállak 2011 február 10-re a Medikus nevezetű vendéglátóipari egységbe! A jeles esemény 18:00-tól kezdődik, és a témája a KÉPZÉS!!! :-)

tovább olvasom »

jan 5
Talpai Szabi küldte be.

Közeledik…

1

Így a vizsgaidőszak közepe felé szerintem mindenkinek rendesen tele van már a hócipője a tanulással, legszívesebben elhajítaná a könyveit és bulizna egy nagyot! Ha nem is rögtön, de erre ad lehetőséget az évtized első (!!) Téli Vizsgafelejtője. Itt eldobhatod könyveid, de méginkább az agyadat :D. Nem is kell mást tenned, csak jelentkezz a

http://vizsgafelejto.iocs.hu

oldalon! Hidd el, kár lenne kihagyni ;-). Itt megtalálod az összes fontos információt is a hétvégéről.

Sok szerettel várunk,

Esze Tomi és Talpai Szabi

tovább olvasom »

jan 1
füge küldte be.

2011

2

Az év röpül. Azt sem tudom, mi is történt pontosan tavaly — ülök az órán, a tanár magyaráz a vászon előtt, rajtam egy szál fürdőnadrág, csurom víz vagyok, mert bedobtak a medencébe strandnapostul, mellettem sül az ökör, de kicsit szorít a nyakkendő, mert pont ezt a tételt nem néztem meg eléggé; egyébként is furcsán néz ki a vizsgáztató hatalmas Cannibálok felirattal a pólóján – és nem is hallom jól, mert épp egy híd alatt haladunk át a Gólyahajóval, és mindenki üvölt, hogy hol van az utolsó nagyszínpad elem és hogy Gesztes vár… Hát lehet így vizsgázni?!

tovább olvasom »

dec 18
Ork küldte be.

Tavaszi rendezvénydömping – eredmények!

2

Na halihó Mindenkinek!

Volt már itt a Mikulás, az évvége, első vizsgák… De ami még ennél is fontosabb az az, hogy KIÍRTUNK PÁLYÁZATOKAT!!!

Először is szeretnénk nagyon megköszönni mindenkinek, aki benyújtotta a jelentkezését, hiszen bátorság, akaraterő, kreativitás és mérhetetlen elhivatottság tükröződött bennük. Jó látni, hogy mennyire magatokénak érzitek a közösséget! :-)

NODE! Félre a beszéddel, hiszen ünneplős időszak van, íme az örömhírek:

tovább olvasom »

dec 16
iocs.hu küldte be.

Angyalok az irodában

0

Szívet melengető meglepetés fogad minden arra járót az IÖCS irodában. A hét elején névtelen angyalkák hozták meg, varázsolták széppé az IÖCS karácsonyfáját – ez úton is köszönet a gyönyörű ajándékért!

Ha van időd, kedves Instruktor, és két vizsga közt épp nyitva találod az irodát, nézz be egy pillanatra Te is! :)

A titokzatos ajándékozók a fa mellé csupán egy üzenetet hagytak maguk után, amely szerint nagy örömmel hozták ezt a kis kedvességet, és szeretnék, ha minden instruktor osztozna ebben a jó érzésben. Egyben boldog, békés, meghitt ünnepeket és sok sikert, kitartást kívánnak a vizsgaidőszakra.

tovább olvasom »

6. oldal, összesen: 20« első oldal...456781020...utolsó oldal »