Instruktor Öntevékeny Csoport

"...instruktornak lenni életforma!"

Gergő emlékére

“Egy csupaszív, talán az egyik legtisztább lelkű ember, akihez bármikor fordulhattunk, ha nyomta valami a lelkünket. Bármikor készen állt segíteni, még ha csak annyival is tudott, hogy fárasztó favicceivel elűzte rossz kedvünket. De nem telt el olyan nap az egyetemen, hogy ne vidítson fel mindenkit a jókedvével.”

Egy régi – új terv. Karifőnöki rendszer a változás szemüvegén keresztül

Alig egy hete zajlott a Karifőnök választás, a Tisztújító közgyűlés óta megrendezett első programunk. Örömteli volt látni, hogy milyen szép számban gyűltünk össze az idei év utolsó IÖCS rendezvényén. De nem csak a választásról szólt az este. Beszéltünk a karifőnöki pozíciót érintő tervekről, az IÖCS Kft. ügyvezetőinek személyi változásairól illetve az is kiderült, hogy kik […]

Porondon a mikulás

December 6-án az IÖCS csizmába nem csak csoki és ajándék került, hanem az idei Instruktorképzés főszereplőinek nevei is. Most kezdődik a vizsgaidőszak, nyomtatódnak a tételek, éleződnek a ceruzák és töltődnek a szövegkiemelők, de vannak lelkes instruktorok, akik itt mind azért fognak dolgozni, hogy tavasszal ismét eljöjjön az Instruktorképzés.

Az év forog, az alkotók pihennek – tisztújító 2018

2018. november 15-én megtartottuk éves tisztújító közgyűlésünket. Ezen az eseményen lezárásra kerül egy év, de azonnal el is kezdődik a következő. Azonban a kettő között érdemes szánni néhány percet a mögöttünk álló időszak áttekintésére. Évértékelő beszédében Bolditól a következő gondolatokat hallhattuk: “IÖCS pályafutásom alatt nem láttam ekkora erőt és összefogást az instruktorságban, mint a gólyatáborban […]

Karneváli forgatag karmesterekre várva

Kedves Hallgatók! A 2019. évi International Semmelweis Carnival (Semmelweis Karnevál) szervező pozícióira pályázatot írunk ki. A rendezvényt a korábbi évekhez hasonlóan az IÖCS és a HÖK együtt szervezik, így várjuk azon párok jelentkezését akik az alábbi feltételeknek megfelelnek:

Őszi kötött beszélgetések

“És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg; Szeméből is látszik, hogy csak Álmos ő, de nem beteg.” (Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra) Újra elérkezett az ősz, és a természet készül a télre, ezt az egyre hűlő esték és hajnalok, a sárguló, vörösödő falevelek is tanúsíthatják.