A Svéd család története több generációra visszatekintő, erős kötődést mutat az instruktor életformához. Az interjút egy rövid bemutatkozással indítjuk, ahol Viktória mesél jelenlegi munkájáról: gyermekkardiológusként dolgozik a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán. 1990-ben kezdte az orvosi egyetemet, és már a Gólyatábor első napjai alatt magával ragadta az instruktorlét, így még abban az évben el is kezdte a Képzést. Férje, Tamás, a középiskolában ugyan még magányos farkas volt, de a Gólyatáborban feloldódott, megtalálta közösségét, majd instruktorként vált valódi csapatjátékossá. Ma az Országos Baleseti Intézet intenzív terápiás szakorvosaként dolgozik, és pszichológusi diplomával, valamint pszichoterápiás szakvizsgával is rendelkezik, emellett a Magyar Orvosi Kamara főtitkári feladatait is ellátja.
Fiuk, Dávid, aki jelenleg hatodéves orvostanhallgató a Semmelweis Egyetemen, büszkén mesél arról, hogy már kisbaba korában is részt vett egy instruktorgyűlésen a Zöld előadóban. “Sőt, in utero már a Képzéshétvégére is eljutott” – teszi hozzá édesanyja nevetve. Bár Dávid instruktorok között nőtt fel, saját Gólyatáborának élményei is elegendőek lettek volna ahhoz, hogy ő is csatlakozzon ehhez a különleges közösséghez.
Viktória ezután saját instruktor-pályafutásáról mesél, amely során betűfőnöki, képzéscsoport-vezetői és vezetőségi tagként képzésszervezői feladatkörben is tevékenykedett. Tamás, humorosra véve a figurát, így folytatja: „Én mindig is Viktória árnyékában éltem.” Ő, aki egyébként feleségéhez hasonlóan szintén volt betűfőnök és képzéscsoport-vezető is, úgy véli, akkoriban a szervezeten belüli szerepek sokkal kötöttebbek voltak. Az instruktorok hosszú éveken át ugyanazok maradhattak egy betűnél, és a feladatok elosztása is merevebb struktúrára épült.
A Svéd család idősebb nemzedéke részt vett a híres Vurstli és a képzéshétvégei Forgószínpad létrehozásában, melyek ma is meghatározó elemei az IÖCS életének. Tamásék a Gólyatáborban különféle játékok segítségével igyekeztek megtörni a jeget – a legbolondosabbtól a komolyabbakig. Ezt a kezdeményezést – a különféle csapatépítő játékok bevetését – Kassai Tamás honosította meg az IÖCS-ben, majd csapatukkal Tamás és Viktória vitték tovább, és hozzájárultak egy játékgyűjtemény létrehozásához is. Ezt Viki és Tótth Árpád (korábbi IÖCS-nagyfőnök) diplomaosztójuk előtt mindenképpen be akartak fejezni – ám nyomtatott formában végül csak később, Cserháti Zoltán jóvoltából születhetett meg.
Instruktorságuk alatt az IÖCS történelme izgalmas fordulóponthoz érkezett, amikor is a szervezet jövőjéről kellett döntést hozni: nyitott szervezetként folytassa működését, vagy egy “elit kör” maradjon. Részvételükkel végül a nyitottságot támogató tagok kerültek vezető pozíciókba, akik az öntevékeny szervezeti modell mellett érvelve elkerülték, hogy az IÖCS profitorientált szervezetté váljon. Az addig alig százfős közösség innen kezdve indult növekedésnek, befogadóan feladatot találva minden lelkes, a Képzést végigcsináló jelentkezőnek.
Dávid számára is sokat jelent az instruktorok közössége. Elmondása szerint nagy büszkeség számára, hogy ÁOK-s hallgatóként egy ETK-s betű főnöke lehetett, és idén már képzéscsoportvezetőként is kipróbálhatta magát. Betűjéből több mint tíz volt gólya vált instruktorrá a vezetése alatt, és többségük részt is vett a rákövetkező Gólyatábor munkálataiban.
Az IÖCS-nek egyedi filmes hagyománya is van, amely Dávid instruktorpályafutása alatt éppúgy fontos szerepet játszik, mint szülei idejében. Kevesen tudják azonban, hogy már a korábbi generációk várgesztesi Záróhétvégéin is bemutatták a jónevű MAKIPÖCS Pictures (Mozgókép Alkotó Központi Ifjúsági Produktív Öntevékeny Csoport – akkor még nem volt olyan erős a PC-re törekvés) által alkotott híres instruktorfilmeket. Ugyancsak emlékezetes maradt a Viki és Tamás vezette képzéscsoport által elkészített és előadott verses-zenés színdarab, A paprika felfedezése is.
Az interjú végéhez közeledve átevezünk Viktória és Tamás megismerkedésének történetére, amely az akkori évek egyetlen (Tata helyett) Zánkán tartott Gólyatáborában kezdődött. Viki már instruktorként, Tamás gólyaként debütált, így Viki a többi instruktorral együtt egyengette az emlékei szerint hórihorgas és kissé szögletes, nagy arcú, de szeretetreméltó figura sorsát. “Ekkor még nem alkottunk egy párt, erre még pár évet várni kellett” – jegyzi meg Viktória mosolyogva, utalva az ominózus szabályra.
Dávid gyermekkorát szintén meghatározta az instruktor közösség. Így fogalmaz: “A szüleim az évek során nemcsak instruktorok voltak, hanem most is aktív résztvevői egy meglepően messzire nyúló közösségnek.” A közös élmények, mint a sportolás, a játékok, és a számos országos ismeretség, mélyrehatóan befolyásolták őt.
Viktória szerint az egyik legnagyobb különbség a múlt és a jelen között a szervezet mérete és a vezetőségi munka intenzitása lehet. Tamás úgy látja, hogy a mai szervezés sokkal átgondoltabb, de a korábbi spontán, saját kezdeményezésű programok is szép emlékeket hagytak maguk után – sőt némelyik még “intézményesült” is azóta. Dávid hozzáteszi, hogy bár nehezebb ma valami újat kitalálni, a kreativitás és spontaneitás továbbra is jelen van a szervezetben.
Zárásként Tamás megemlíti, hogy az instruktorlét nemcsak az egyetemi éveket tette izgalmassá, hanem a későbbi életükre is nagy hatással volt. A kommunikációs készségeik és a csapatmunkában való jártasságuk ma is segítségükre vannak, legyen szó a munkahelyi feladatokról vagy épp a családi életről. Az instruktorévek alatt kötött barátságok pedig megmaradtak és számos alkalommal segítették őket, magán- és szakmai életükben egyaránt.
IÖCS? It’s in my blood!
The story of the Svéd family spans multiple generations, exhibiting a deep connection to the instructor lifestyle. Our interview begins with a brief introduction where Viktória talks about her current workplace: she is a pediatric cardiologist at the Tűzoltó Street Pediatric Clinic. She started university in 1990 and was captivated by the instructor lifestyle during the very first days of Freshman Camp, encouraging her to start the Training that same year. Her husband, Tamás, was more of a lone wolf in high school, but opened up and found his community during Freshman Camp, eventually becoming a real team player as an instructor. Today, he works as an intensive care specialist at the (Manninger Jenő) National Institute of Traumatology, holds a degree in psychology, has a psychotherapy specialization, and also serves as the Secretary General of the Hungarian Medical Chamber.
Their son, Dávid, a graduating medical student at Semmelweis University, proudly shares that he attended an instructor assembly in the Green Lecture Hall as a baby. “In fact, he even made it to a Training Weekend in utero,” his mother adds laughing. While Dávid grew up among instructors, the experiences from his own Freshman Camp would have been enough to attract him to this special community.
Viktória continues by talking about her own instructor-career, during which she served as a letter boss, training group leader, and member of the leaderboard, organising the Training. Tamás, with a humorous tone, adds: “I’ve always lived in Viktória’s shadow.” Like his wife, he also took on roles of being a letter boss and a training group leader, but he notes that roles within the organization were much more rigid back then. Instructors could work in the same letter for many years, and task distribution followed a stricter structure.
The older generation of the Svéd family contributed to the creation of the famous Vurstli and the Training Weekend Carousel, both of which remain characteristic elements of IÖCS-life today. Back in their Freshman Camp days, Tamás and his team used various games — ranging from the craziest to the more serious ones — to break the ice. This initiative, introducing team-building games, was pioneered by Tamás Kassai in IÖCS and was later carried forward by Tamás and Viktória, who also promoted the development of a game collection. Viktória and Árpád Tótth (a former president of IÖCS) were determined to complete it before their graduation ceremony, but eventually it was only later that it was published thanks to Zoltán Cserháti.
During their time as instructors, IÖCS reached an exciting turning point when they had to decide on the future direction of the organization: should it be open for many new members or remain an “elite circle”? Those supporting openness (involving the Svéd family) rose to leadership positions, arguing for a self-organized model that avoided turning IÖCS into a profit-oriented organization. From then on, the community, which had been just over 100 members, began to grow, finding roles for every enthusiastic participant who completed the Training.
The instructor community holds great value in the life of Dávid as well. He takes pride in having been a letter boss for Freshman from a different faculty from his own (Faculty of Health Sciences) and he could also test his skills as a training group leader. Under his leadership, more than ten post-freshmen from his letter became instructors, and most of them worked at the subsequent Freshman Camp.
IÖCS also has a tradition related to home-made movies, which has remained as significant during Dávid’s time as it was for his parents. Few people know that even earlier generations presented movies created by MAKIPÖCS Pictures (Movie Making Central Youth Productive Self-active Group) — long before political correctness became a focus (as the acronym literally translates to monkey weenie) — at the Closing Weekend held at Várgesztes. Another memorable event was the musical play The Discovery of Paprika, performed by the training group led by Viktória and Tamás.
As the interview draws to a close, we delve into the story of the first encounter of Viktória and Tamás, which took place at the only Freshman Camp held in Zánka (instead of Tata) during those years. Viktória, already an instructor, met Tamás, who was only a freshman then. Together with her fellow instructors, she guided the tall, somewhat big- and rectangular-faced but lovable young man. “We weren’t a couple back then, that came a few years later” Viktória notes with a smile, referring to a certain well-known rule.
Dávid’s childhood was deeply influenced by the instructor community. He explains, “Over the years, my parents weren’t just instructors; they remained active participants in a surprisingly far-reaching community.” The experiences he gained together with instructors, like sports, games, and nationwide connections had a profound impact on him.
Viktória believes one of the biggest differences between past and present is the size of the organization and the amount of tasks the leaderboard has to accomplish. Tamás sees today’s organization as more structured, though the earlier, more spontaneous, self-initiated programs left beautiful memories — some of which have since become institutionalized. Dávid adds that while it’s harder to come up with something new nowadays, creativity and spontaneity are still very much present in the organization.
As a conclusion, Tamás mentions that being an instructor didn’t just make their university years more exciting, it also had a lasting impact on their later lives. Their communication skills and teamwork expertise continue to serve them in their life both at work and at home, and the friendships formed during their instructor years have often supported them in both private and professional settings.
