Két nappal Mikulás előtt tartottuk az idei ETK karifőnök választást.
Az esemény különlegessége, hogy a szokásos indulószám helyett idén KÉT páros is jelentkezett a posztra.
Talán emiatt történt, hogy az eddigi évek alacsony szavazó közönségét aznap este túlszárnyaltuk.
Az elején elszavaltuk a tavalyi évet, versbe szedve megköszöntük a sok segítséget, szeretetet és élményt, amit kaptunk Tőletek.
Majd következtek az új indulók:
Elsőként Kun Rea és Máté Gréta Lili meséltek magukról, a terveikről;
majd Sarkadi Flóra és Mácsadi Dóra mutatták be egymást és az elképzeléseiket.
A szavazás eredménye képpen Flóra és Dóra (ismertebb nevükön: Fló és Mona) lett az idei év friss és ropogós ETK karifőnök párosa. Gratulálunk Nektek!
Büszkék vagyunk mindkét induló-párosra, hogy lelkesek és bátrak voltak, és megőrizték a szavazás hagyományos családiasan kedves mivoltát.
És következzen egy üzenet a jövő nemzedékének Flótól és Monától:
“Köszönjük a bizalmat, s a sok kedves szót, igyekszünk majd viszonozni minden kapott jót. Reméljük, hogy lesz majd erre különféle mód, lelkesen fog belevágni ez a két utód.”
Mosolyog a szív.
Lilla és Didi