Még kicsit több, mint két hónap van az idei IÖCS-év végéig, és annak ellenére, hogy nem szűkölködünk az őszi időszakban programokban, hiszen javában dübörög a jegyzetbörze, nyakunkon az ökörsütés, hamarosan elfelejthetjük egy estére, hogy csak szárazföldi halandók vagyunk, és már a gólyabálról is néha hallani lehet, kósza pletykákat, mégsem érezzük úgy, hogy eleget látnánk egymást.

A kérdés egyszerű. Szeretnénk-e, hogy legyen még egy IÖCS-klub idén, hogy véleményt mondhassunk szabadon, ötletelhessünk a jövőről, okoskodhassunk mindenféléről, megváltoztassunk dolgokat, aztán hajnalig egy parádésat mulassunk, avagy sem. De hogy döntsük el, hogy szeretnénk vagy nem?

Gondoltunk egy merészet (bár talán annyira nem is merész…). Épp most költözünk a facebook csoportunkból egy facebook oldalra, úgyhogy ha már úgyis mi is hype-oljuk a facebookot, miért ne próbálnánk kihasználni erre is?

Akik félnek a technokrata megoldásoktól, azok most takarják el a monitort, bár remélem a közösségi szellem föloldoz. :)

Ha ennek a bejegyzésnek a végén lévő like/tetszik gombot legalább kilencvenkilencen megnyomjuk, akkor lesz egy IÖCS-klub idén. Ha sor kerül erre, akkor rendezőnek jelentkezni facebook hozzászólás formájában lehet majd, az IÖCS oldalán. A megtisztelő rendezői címet pedig az kapja, akinek a hozzászólását a legtöbben pártolják. Durva, mi? :)

Ha már most eleged van a facebook-ból, akkor csak nyomd meg ezt a kék gombot itt alul… :P