… avagy IÖCS klubot szerveztünk.

Mi mindent együtt éltünk meg: Punk Párduc, képzés, ETK ősanyák, SSSL képzés – de még sosem dolgoztunk együtt. Ez vezérelt minket, mikor beadtuk a pályázatunkat. Egy telefonos csacsogás, mely részünkről meghozta a végleges döntést.

Éppen együtt voltunk, mikor Füge telefonja ért minket: “szeretnénk, ha ti rendeznétek a tavaszi IÖCS klubot, gratulálunk!”

Ekkor tudtuk meg, hogy a helyszínnel és így aztán az időponttal is gondok vannak. Megfogadtuk, hogy semmi baj, túllépünk ezen, és egy emlékezetes IÖCS klubot teremtünk! Rögtön össze is dugtuk a buksink, hosszú-hosszú színes emaileket váltottunk, állandóan ment a gmail chat és a rengeteg telefon. (I love flotta :))

Ötletekben nem volt hiány. Pontosan tudtuk, hogy mit akarunk: jó beszélgetéseket, idióta, vicces, őrült játékokat, sok fényképet, finom zsíros kenyeret, karaoket és mulatságot :)

És végül a helyszín is meglett :)! A Schönherz Zoltán Kollégium és a Lovagrend szívesen látott minket. Megnéztük, bejártuk mi is a terepet, célnak megfelelőnek ítéltük.

Felkértük az embereket, akik egytől egyig kitűnő lelkesedéssel és nagy örömmel láttak neki új játékot kitalálni, már meglévő játékot gyakorolni, átgondolni az elmúlt eseményeket, gebint szervezni. Közös erővel átbeszéltük tárgyi szükségleteinket. Beszereztünk mindent, amit lehetett, bár még van némi tartozásunk Zsolnay porcelánt illetően, a malacot pedig nem engedték be a koliba :P

Mikor megcsináltuk a Facebookos eseményt és kiválasztottuk az est himnuszát, örömmel és izgalommal néztük az újabb és újabb jelentkezőket és lájkolókat. Telefonon nyugtattuk egymást, hogy a nemleges választ adók, biztosan tanulnak, ezért nem tudnak jelen lenni. Percenként néztük az oldalt, és hívogattuk egymást.

Aztán ahogy az lenni szokott, utolsó este, mikor már megnyugodva nekiálltunk tanulni a másnapi vizsgánkra, kiderült, hogy van némi gond a sörcsappal kapcsolatban, van gebin, amely azt hitte, csak vicceltünk felkérésüket tekintve, mégis kell a dj pult… Gyors telefonok, megbeszélések és újra a helyére billent minden.

A helyszínre érkezve szembesültem azzal, hogy nem vagyok rajta a szervezői listán, de ettől eltekintve minden rendben ment. Helyére került minden asztal és szék, beállították nekünk a hangfalakat, megtanultuk kezelni a mikrofont, gyakoroltuk a köszöntőt. És ütött az óra, szállingóztak az emberek :)

Hogy mi is történt? Énekeltünk póniról, menekültünk cápák elől, kígyóként gyűjtögettünk képeket. Beszélgettünk gólyabálról, karneválról, képzésről és az előttünk álló gólyatáborról. Az ABC-t gyakorolva énekeltünk, vodkát ittunk és játékokat mixeltünk. Dübörgött a karaoke és a dj fiúk is kitettek magukért :) Fogyott a pillangó alakban paprikával megszórt zsíros kenyér, és a hajnali takarítás is igen alapos volt. 187 embert invitálhattunk meg 1 éves kirándulásra az IÖCS utazási iroda által német és magyar nyelven :)

Végül nem maradt más hátra, mint az óriási köszönet! Köszönjük Szénási Ancsiéknak, Deme Juciéknak, Lantai Lulu lány és Vécs Ági által vezérelt lánykáknak, Esze Tomiéknak, Ribizliéknek, Horváth Rékának és Cserkúti Gyulának, a Róth Gyuri, Szalontai Laci és Pottyondi Pali alkotta triónak, Azénak és Juhász Daninak, a beszélgetést vezénylőknek, a játékvezetőknek, a Shönherz Zoltán Kollégiumnak, Kismacinak, Nononak és Lacikának, az IÖCS-nek és Neked, kedves Olvasó :) !

És nem utolsó sorban: KÖSZÖNÖM, Réka :) !