A “kisebb” IÖCS partik előtt (Várgesztes, IÖCS klub, tábori söröző…) jó ideje megszokott művelet a hangrendszer fölállítása, és sajnos megszokott dolog a vele járó gyomorgörcs és kísérletezgetés. Nem szól, nem úgy szól, mégis szól – de csak ha fogom (:)), nem az szól (“ja, fordítva kötötted be…”), aztán eljutunk a “most már szólnia kéne” állapothoz… :) aztán persze mindig “szól az”, néha jobban, néha kevésbé… Ezen változtattunk egy merészebb lépéssel.

A tapasztaltabb pakolók bizonyára jól ismerik már az IÖCS saját hangrendszerének elemeit — ennek nagyobb részét azok a bizonyos kékes-szürkés kopott hangfalak teszik ki, amelyek a raktár hátsó felében porosodnak a bulimentes időszakban. Pár éve a mély hangok világába leheltünk lelket, egészen pontosan vettünk két (a ranger srácok legnagyobb örömére gurítható!) szubládát, azaz a partik alatti basszust dörögtető hangfalat.

Ők azóta is kitűnően érzik magukat és becsületesen működnek minden instruktort próbáló kőkemény hepajban, a magasabb hangokért felelős ládáinkkal (enyhe szakzsargonnal a “közepekkel” és a “magasakkal”) viszont így is komoly harcokat kellett vívnunk rendezvényről rendezvényre, hogy zeneszót csiholjunk belőlük. Tavaly év végén végül a két közép is megadta magát teljesen (azaz nem teljesen, mert egyfajta monoton zúgást hősiesen képesek produkálni azóta is…), így bár a bulit anno megmentettük, már akkor megfogalmazódott bennünk az igény, hogy ha valamibe, hát hangrendszerbe mindenképp érdemes beruházni a következő évben.

Eljött most ez az év, az eredményt pedig alább láthatod:

Nemrég megérkezett a két frissen rendelt, régi jó hangosítónk által külön nekünk választott (Mohai Gyurinak köszönet érte ez úton is :)) 500 wattos csoda, amelyek ketten elviszik a korábbi négy öreg munkáját.

A vétellel párhuzamosan szervizeltettük a két aktív hangfalunkat is (velük találkozhatsz a legtöbbet az év során, akár vizsgafelejtőkön, akár a gesztesi vár előtt), javíttattuk hangrendszerhez tartozó erősítőket, vettünk új kábeleket a már meglévő három mikrofonunkhoz – így örömmel jelentjük, hogy jó pár év után egészen takaros kis hangtechnikával rendelkezik az IÖCS! :)

Most már csak egy hiányzik: hogy szóljon mindez, ahogyan a csövön kifér — reméljük, Te is ott leszel, mikor először életre keltjük az új összeállítást!