Évváltásra készülve

Az IÖCS-év most már valóban a végéhez közeleg. Lement az utolsó nagyrendezvényünk, a Gólyabál is, rengeteg munkával, élménnyel, vendégek százaival és persze eget rengető bulival. Gólyáink egyetemi polgárokká váltak, és ezzel az idei évet teljesítette az IÖCS: felnőtt egy újabb generációnyi instruktor, megérkezett és végigélt egy Gólyatábort 900 gólya, majd föltettük minderre a koronát a…

Mit tartogat a második fele?

Augusztus közepe van, így az instruktorság mi máson pörögne, mint a nyakunkon lévő Gólyatáborral :) – mégis egyre több kérdés érkezik a tábor árnyékában közelgő őszről és az őszi programokról. A legtöbb szeptemberi rendezvénynek már most elkezdődnek az előkészületei, így nemrég leültünk, és megalkottuk az IÖCS év második felének programját. Naptárakat elő!

Lángos party – új szín a nyárban

Elérkezett a Gólyatábor hónapja, ami egyet jelent a folyamatosan sűrűsödő tábort előkészítő találkozókkal, raktárpakolással, próbákkal, ezernyi telefonnal és megbeszéléssel. Ebben a pörgős időszakban jelentette be a lángos gebinünk, hogy idén nem érik be kevesebbel, mint hogy élesben próbálják ki a tábori kínálatuk nagy részét – tesztvendégnek pedig mellesleg :) meghívják az IÖCS-öt. Az eredmény kétségkívül…

Egy nulla per nulla – adó 1% IÖCS módra

Nagy örömmel és hálával tölt el, hogy újra és újra egyre többen keresnek meg azzal kérdéssel, hogy miként utalhatnák adójuk 1%-át az IÖCS-nek. Az egyre gyarapodó seniorok közül minden évben többen maradnak még aktívak évekig a különböző rendezvényeken – elsősorban ők azok, akik ilyen formában is támogatni szeretnék Egyesületünket, ami igen jóleső meglepetés és nagy…

Ahogyan a csövön kifér!

A „kisebb” IÖCS partik előtt (Várgesztes, IÖCS klub, tábori söröző…) jó ideje megszokott művelet a hangrendszer fölállítása, és sajnos megszokott dolog a vele járó gyomorgörcs és kísérletezgetés. Nem szól, nem úgy szól, mégis szól – de csak ha fogom (:)), nem az szól („ja, fordítva kötötted be…”), aztán eljutunk a „most már szólnia kéne” állapothoz……

Ami késik…

Múlt héten ismét két rendezvényt hirdettünk meg, a tavaszi IÖCS klub, és a még távolinak tűnő nyári vizsgafelejtő szervezői posztját. Ez első és legfontosabb információ, hogy az IÖCS klub a tervezett időpontról (ápr. 26.) ELMARAD. Az Egyetemünkön nemrégiben életbe lépett új, szigorított teremfoglalási szabályok és engedélyeztetési kötelezettségek miatt nem kaptunk helyet a klub megrendezésére, ezért egy…

Együtt jobb

Épphogy beültünk az első tanórákra, kettőt fordult a világ, és már közeleg is a szorgalmi időszak vége. Elsuhant mellettünk egy karnevál, egy tavaszi fesztivál, és most hétvégén lezárult a tavasz legfontosabb programja, az Instruktorképzés is – ez úton is nagy-nagy örömmel köszöntünk minden frissen avatott instruktort! :) Előre tekintve pedig már ott nyújtózkodik a láthatáron…

Az év első gyűlése

Az idei év első gyűlésén egy tucat információ zúdult minden megjelentre – ebből is látszik, hogy az IÖCS-év már több, mint három hónapja elkezdődött. :) A lelkesedés pedig az egész instruktorságon érezhető: az év elejéhez képest meglepően sokan gyűltünk össze az EOK előadótermében. Az elhangzottakból és a feliratkozásról pár gondolatot mindenképp érdemes kiemelni, ezekről olvashatsz…

2011

Az év röpül. Azt sem tudom, mi is történt pontosan tavaly — ülök az órán, a tanár magyaráz a vászon előtt, rajtam egy szál fürdőnadrág, csurom víz vagyok, mert bedobtak a medencébe strandnapostul, mellettem sül az ökör, de kicsit szorít a nyakkendő, mert pont ezt a tételt nem néztem meg eléggé; egyébként is furcsán néz…

Valami új – gyere velünk kapualjba!

Egy hónappal ezelőtt egy egészen új kezdeményezés keretében meghívtunk minden instruktort egy beszélgetésre, ahol a vezetőségi jelöltek bemutatkozása mellett mindenki föltehette kérdését, elmondhatta véleményét az elmúlt évvel kapcsolatban. Az választás óta eltelt csöndes két hét alatt összegyűjtöttük saját gondolatainkat az IÖCS-ről, ötleteinket, terveinket a jövő évvel kapcsolatban, és most kíváncsiak vagyunk a Tieidre is: gyere…