Vannak történetek, amelyek szobákban röpke ámulattal kezdődnek…
Az én történetem is így kezdődött. Flottás belépőként ámulva néztem az egykori flottafelelőst, amikor kitöltötte velem a belépési nyilatkozatot, aktiválta a hívószámom és először hívhattam flottás instruktorokat s lelkendeztem a telefonban, hogy most már bármennyit beszélhetünk. Hatalmas szerződéshalmok felett ült az IÖCS irodában. Kedvesen és a tőle megszokott módon, jó adag humorral léptetett be. Még neki sem mondtam sosem, de azon a napon arra gondoltam, hogy ezt a feladatot egyszer én is szívesen csinálnám instruktorként.
Pár év múlva csörgött a telefonom. Az élet különös játéka, hogy az egykori komolytalannak tűnő gondolatom valóra vált. A telefon másik végén még ma is hallom, ahogy kérdik: Lennél-e az IÖCS flottafelelőse? Többször visszakérdeztem, valóban jól értem-e, majd letettem a telefont és egy kollégiumi szoba kellős közepén, mint egy hebrencs kislány ugráltam örömömben. Ebből már gondolhatod, hogy akkor azonnal igent mondtam.
Sokszor mondták, hogy ez egy nehéz és hálátlan feladat. Mondták ezt akkor is, amikor elvállaltam és azóta is sokszor emlegették. Olykor rosszabb pillanataimban, amikor a saját hullámaimban vergődtem, még én is mondtam.
Ezt olvasva kérdezhetnéd, kérdezték is sokan, hogy miért vállaltam? Egészen egyszerű pedig a válasz. Szeretek instruktor lenni, az instruktorok szeretnek játszani és nekem ez egy ügyintézős játék is volt, mely sokszor föltöltött. Mint a játékokban, ahol jó megoldást keresünk, igyekeztem itt is mindig jó megoldásokat találni.
Közben két lábon járó flottás telefonkönyv lettem és több száz meghatalmazást írhattam, amelyek hatására – ha hiszed, ha nem – az elnöki személyes adatokat sokszor jobban tudtam, mint a sajátomat. Ridegen ezt, amolyan „munkaköri ártalomnak” is nevezhetnénk, de pont olyan ez, mint mikor valaki az IÖCS listákért felel, s kívülről fújja az email címeket, beceneveket vagy bármilyen más instruktor feladatot, amelybe belemerült egészen. Itt eszembe jut a mondás, ami soha nem közhelyes: instruktornak lenni életforma. Valóban az, mert beleivódik a mindennapjaidba és kitörölhetetlenül megszereted minden mozzanatát a végtelen táblázatok töltögetésétől a monoton csengő, várakozós-ügyintézős hívásokig és a rengeteg új találkozásig. Tavaly még egy nagy álom is megvalósult, sokunk álma: új flottás honlapunk is lett, amire a mai napig boldogan kattintok.
Két év után pedig örömmel adom át a feladatot Nagy Dórinak, akiről biztosan tudom, hogy lelkesedéssel viszi majd tovább a flottánkat és segít az összes ügyes-bajos dolgunkban.
A záró mondatot azoknak ajánlom, akiktől végtelen segítséget kaptam az elmúlt két évben, hiszen nélkülünk nem lenne teljes a flottás történetem:
Mert vannak történeket, amelyek szobákban röpke ámulattal kezdődnek és újabb szobákban boldog mosollyal végződnek.
Köszönöm! :)
Mi köszönjük Neked, Betti!!! :)