Mi történik mostanában az IÖCS-ben? Nyilván mindenki izgatottan készül a közelgő gólyabálra, ami már egyre jobban közeledik és néhányan még most pihenik ki a múlt héten megrendezett gólyahajó utolsó fáradalmait. Azonban hétfőn már néhány lelkes instruktor az A38-as raktárat is rendbe rakta, néhányan pedig ezután összegyűltünk egy nagyon jó hangulatú kötött beszélgetésre az EOK-ban.
Beszélgettünk az idei évről, általánosságban a vezetőség működésről, és az IÖCS-ről, valamint, hogy mivel lehetne javítani a vezetőség kommunikációját.
A rendezvények is szóba kerültek. Megbeszéltük miért nem volt 2019 óta ökörsütés és a jelen lévők egyetértettek abban, hogy jövőre is legyen instruktor hétvége. Ötletként felmerült, hogy a kis rendezvényeket jobban ki kellene szerveznie a vezetőségnek, akár a karifőnökök is koordinálhatnák, felügyelhetnék a szervezésüket.
Felmerült, hogy a jövőben a képzéscsoportvezetők összeállíthatnának egy ajánlós poolt az évre, amibe azok a frissek kerülnének, akiket mindenképpen hívni kell dolgozni a rendezvényekre (minden rendezvényen lenne 1-1 hely csapatonként, ahova csak a poolbol hívhatnak).
Ennek kapcsán a jó öreg státusz rendszert is górcső alá vettük és egész jó ötletek születtek, hogy miként lehetne megújítani, korszerűsíteni. Egy ötlet például, hogy a legtöbb x-et gyűjtött 10-20 instruktor ¼ évente kap valamilyen jutalmat – például ingyen jöhet a táborba, vagy kap 10 pia kupont a bálon és retorzió is lehetne a rendszerben, mert ha valaki nem viselkedik a szervezethez hűen, kisebb kihágást követ el, a mindenkori vezetőség elvehetne az x-ei közül.
A szerkezet, karifőnökök feladatai is kiemelt figyelmet kaptak a beszélgetés vége felé. Én meséltem a szerkezetátalakításról és hogy 2019 óta mennyi minden történt a szervezettel. Beszélgettünk a munkacsoportokról (hasznosak-e? kell-e új?) és a karifőnökökről (új feladatok, éves macák, most kicsit anyátlanok a szervezetben).
Egy nehéz témát is érintettünk, mégpedig a külsős (nem Semmelweises hallgatók) instruktorok által betölthető szerepek és tisztségek a szervezetben.
És végül, de nem utolsó sorban bemutatkoztak azok az instruktorok is, akik a 2022-es IÖCS év vezetőségébe terveznek indulni:
Kismarjai Kata az elnöki, Bánfalvi Zoli pedig az alelnöki feladatkörben próbálná ki magát a jövő évben. Vigh Lídia Laura és Viola Nóri képzés szervezőként látják magukat a következő évben, de Filipszki Laci is szívesen szervezne képzést, csak még nem találta meg az ideális társat. Apáthy Gergely “Tege” és Siklós Fanni pedig a 2022-es Semmelweis Gólyatábor főszervezői szeretnének lenni. Idén a bál szervezői pozícióval szemeznek a legtöbben: Ádám Noémi és Kovács Dorottya, Szél Fruzsi és Szabó Regi, Bidló Balázs, aki még szintén párját keresi a feladathoz és Dálnoki Emese is, akinek még hasonlóan nincsen párja, szívesen indulnának a következő évi vezetőségbe.
Nagy Edina az EKK karifőnökeként szeretne a következő évben is tevékenykedni.
Ki szeretne még esetleg Képzést vagy Gólyatábort szervezni? Lesz-e még legalább 5 páros, aki a Semmelweis Egyetem Gólyabál házigazdája szeretne lenni jövőre? Reméljük a következő részben kiderül… ;)
Ha gondolkodtál már azon, hogy szeretnél nagyobb rendezvényt szervezni vezetőségi tagként, érdekel, hogy mivel is járnak ezek a feladatok és pozíciók, keress meg bátran, akár engem, akár mást a vezetőségből, hogy választ kaphass a kérdéseidre!
Találkozunk október 20-án kedden, 19 órakor a NET-ben, ahol közösen keresünk válaszokat a fentebb leírt kérdésekre, problémákra és faggatjuk tovább a jövő évi indulókat terveikről.
Gyere, várunk sok szeretettel!
Bódis Beni
elnök