Bár most minden instruktor azon sürög-forog, hogy a frissen felvett hallgatók minél könnyebben megtalálják a helyüket az egyetemen, mi már az “újoncságot lezáró” rendezvényen, a Gólyabálon ügyködünk.
Mint tudjátok, a bálunk egyik főszervezője idén társszervezőként fog részt venni a munkában, a vezetőségi tag mellett. Örömmel jelentjük, ez már nem csak jövő idő!
Takács Anna személyében megtaláltuk a 2018-as Gólyabál másik főszervezőjét, és fejest is ugrottunk az előkészületekbe, fellépőket kerestünk, és megálmodtuk a az idei témát. Lelkesedésünk nem állhat azonban itt meg, a nyár folyamán szeretnénk megtervezni, hogyan csiszoljuk tovább a gólyabál szerkezetét, hogyan adhatunk régi gebineknek új célokat, és hogyan keretezzük gebinjeink feladatkörét úgy, hogy azok az eddigi rendszert segítsék tovább.
Szeretnénk főnökestjeinket új köntösbe bújtatni, megoldást keresni a felmerülő információ áramlási gondokra, és a gólyák növekvő számából adódó helyszűkére is.
Reméljük, annak ellenére, hogy ketten akasztjuk fel a disco gömböt, így is páratlan bált alkothatunk nektek!