Az utolsó láncszemek
A Gólyabál szinte még a levegőben volt, a diszkógömb pedig egészen biztosan felettünk keringett, amikor összegyűltünk az idei utolsó kötött beszélgetésre. Talán a kíváncsiság, talán a talált tárgyak miatt, de…
A Gólyabál szinte még a levegőben volt, a diszkógömb pedig egészen biztosan felettünk keringett, amikor összegyűltünk az idei utolsó kötött beszélgetésre. Talán a kíváncsiság, talán a talált tárgyak miatt, de…
Október 17-én, kedd este pár érdeklődő instruktorral ismét alkottunk egy kis kört a NET aulájában. Az első témánk az volt, hogy vajon miért jöttek el most kevesebben a beszélgetésre. Egyesek…
Brit tudósok kimutatták, hogy akik öntevékeny csoportokban munkálkodnak hétfőnként és lezárásképp kötetlenül beszélgetnek, jobb hangulatban töltik a hétköznapokat a hétvégéig. Így a hétfői A38-as raktár rendbe rakása és a nyugtaparty…
Beköszöntött az ősz, korábban szólalnak meg az ébresztők, hamarabb kezd el sötétedni és lassan előkerülnek a jó meleg pulcsik is. Szakértők pulcsiból és beszélgetésekből egyaránt a kötöttet ajánlják az őszi…
Az IÖCS-ben a zöldségek úgy tűnik, nem járnak növényismeretre, ugyanis télen-nyáron egyformán teremnek. Idén szeptember 10-én virágzik majd a “nyári padlizsán”, amire sok szeretettel várjuk az érdeklődő instruktorokat.
Mi az a padlizsán? A padlizsán (vagy tojásgyümölcs) a burgonyafélék családjába, a csucsor nemzetségbe tartozó növényfaj, zöldségnövény. A padlizsán egy mély, sötét árnyalatú lila, amely inkább meleg hatású, a benne…
“Este átírom az SzMSz-t.” “Én meg írok egy sms-t.” (ismeretlen szerző) Február 13-a hétfő egy szerencsés nap volt, hiszen nem esett péntekre, mint ahogy az eső sem esett. Összegyűltünk, hogy…
Egyre többfelé van hóesés, többfelé várható csapadék. Szombaton eleinte még keleten, északkeleten havazhat, majd az ország északi felén szállingózhat, eshet gyengén a hó. Mit tartogatnak a következő hetek, hónapok?
Vannak hagyományok az IÖCS-ben, amiket minden instruktor jól ismer, és időről időre vannak új ötletek, amiket szeretnénk kipróbálni. Így valósulhatott meg a közös karifőnök-választás is decemberben, ahol egyidőben, egy helyszínen…
Ünneplés, vizsgák után, siker, együtt, barátokkal. Tavasz, zene, irodalom, tánc, művészet, gálaest. Külföldiekkel, koktélruha, báli fények, koncert. Hogyan kapcsolódnak össze ezek a szavak, mi a közös bennük és mégis miért…