Épphogy beültünk az első tanórákra, kettőt fordult a világ, és már közeleg is a szorgalmi időszak vége. Elsuhant mellettünk egy karnevál, egy tavaszi fesztivál, és most hétvégén lezárult a tavasz legfontosabb programja, az Instruktorképzés is – ez úton is nagy-nagy örömmel köszöntünk minden frissen avatott instruktort! :) Előre tekintve pedig már ott nyújtózkodik a láthatáron a Gólyatábor délibábja. Addig viszont egy hosszabb szünet következik – ami egyáltalán nem baj, hiszen van idő és lehetőség lezárni, átgondolni ezt a félévet, és fölkészülni a továbbiakra.

Azért, hogy kicsit betöltsük a Várgesztes után keletkezett űrt, íme két lehetőség, ahol ismét összegyűlhetünk – hiszen együtt jobb: szervezésre vár egy félévzáró IÖCS klub, és egy még távolinak tűnő, de technikailag lassan aktuálissá váló nyári vizsgafelejtő is! Ezért, ha még nem köt le eléggé a közelgő vizsgaidőszak és nem tudsz mit kezdeni a Benned motoszkáló szervezői vággyal, írj nekünk egy emailt a palyazat@iocs.hu címre a klubbal kapcsolatban április 18-ig, a vizsgafelejtő miatt pedig április 30-ig, benne pár sorral arról, hogy miért és miként szeretnéd összehozni e két szeretett program valamelyikét.

A tavaszi IÖCS klub időpontja 2011. április 26. (kedd), témája pedig a tavaszi félév elmúlt rendezvényei, és a közelgő tábor – mindez némi játékkal és harapnivalóval fűszerezve. Az említett programok volt szervezőjeként és résztvevőjeként is egyaránt nagy szeretettel várunk, hiszen a visszajelzés minden tekintetben érdekel és fontos, legyen az pozitív vagy negatív kritika. Ezek mellett IÖCS klub kissé elfeledett funkciója, hogy kipróbáljunk új, vagy kevésbé ismert játékokat is, ezért ha van ilyen, amit szívesen játszatnál, szintén ne tartsd magadban! Végül pedig önmagában a társaságért is megéri eljönni :)

Addig is szép, pihentető tavaszi szünetet kívánunk!