számomra a lényeg mindig a részletekben rejtőzik. ezért most is egészen apró epizódokat írok le, amiktől az elmúlt években megláttam a fényt a Nagy, Közös Ökörsütésben.
emlékszem az első rendezői gyűlésre, ahol kissé félszegen méregette egymást a két rendezőgárda. és emlékszem, ahogy az ökörsütés után, hajnalban, ugyanezekkel az emberekkel egymást melegítve, összekapaszkodva énekeltünk az utolsó teherautóra várva.
emlékszem, hogy szerenádot adtunk ökörsütés előtti este a helyszínen lévő kollégium ablakai alatt, a lányok gyertyát gyújtottak és lejöttek teával kínálni bennünket.
emlékszem, ahogy felhívott a műszakis pakolók főnöke, hogy „itt vagyunk a net előtt a teherautóval, sotésok sehol!”. „mikorra beszéltétek meg? mennyi az idő?” „7-re beszéltük meg, 6:59 van. hoppá, lerakom, ittvannak:)”.
emlékszem, hogy az „elnök úrral” térdig álltunk a dunában és esőtáncot jártunk, visszafelé, hogy elijesszük az esőfelhőket.
emlékszem, hogy a második ökörsütésen egy egész nagy társaság pokrócokkal felszerelkezve érkezett, a meglepett tekintetinkre csak ennyit felelve: „itt most mindjárt nagy-nagy-közös széjjelfekvés lesz”.
emlékszem, ahogy a dunán a stégen üldögélve győzködünk egy srácot, hogy igen, tényleg azt mondta az a lány, hogy bejössz neki, menj oda, és mondj bármit, bármit, csak menj már. emlékszem az ökörsütést követő első alkalomra, ahol azt a mondatot hallottam – „emlékszem rád, ökörsütésen találkoztunk, ugye?”.
emlékszem az sms-re, amiben csak ennyi állt „jó idő van, rendezvény a nánási úton, gyertek”.
andris
1 hozzászólás