Vég(r)e

Igen, lassan tényleg végére érünk ennek a vizsgaidőszaknak is. Lehet kicsit lazítani és a Teleshop akciós termékeit végtelenítve nézni a tévében, hogy ez a RESET újra helyet teremtsen a fejünkben a következő félév anyagának.

Kezdődik az év

A szokásos szeptemberi napsugár-pislákolásnak ugyan nyoma sincs, a naptárat viszont nem lehet becsapni: ez a tanév is lassan elkezdődik. A napi rutinunk is megváltozik: reggel időben fel kell(ene) kelni, a borotválkozások frekvenciáján is javítanunk kell, a reggelik sorra elmaradnak, majd gyorsan bepakoljuk a szükséges könyveket a…

Elkezdődött!

A szorgalmi időszak alig indult el, de hirtelen azt vettük észre, hogy már az első hónap végén járunk, ez pedig nem jelenthet mást, mint az idei instruktorképzés kezdetét. Február 23-án a NET dísztermében 300-nál is több csillogó szemű „hős” várta, hogy hamarosan szintet léphessen, 2012-ben ugyanis szuperhősként bizonyíthatja mindenki rátermettségét a tavasz folyamán.

A jövő záloga

A számos tavaszi egyetemi program között az idei évben is kiemelt szerepet kap az instruktorképzés. A vizsgaidőszak legvégén tartott gyűlésen személyesen is bemutattuk a képzéscsoportok vezetőit, akik a következők lesznek 2012-ben: Dobó Borbála, Faragó Zsófia, Sallai Imre, Tóth Luca, Szénási Annamária, Szijártó Szandra, Lukács András, Polgár Katalin, Nagy Gergő, Jankovics Péter. Reméljük, a frissen képződő…