Senioravatás

Mindannyiunknak megvan az az ember, aki az IÖCS-öt jelképezi, aki mellett magunk is instruktorrá váltunk, akivel először láttuk a napfelkeltét a NET előtt, vagy csak megosztottunk egy mosolyt a frizbifoci pályán. Az évek során együtt dolgoztunk, tapasztaltunk az IÖCS-ben, barátok lettünk. Sokan közülük idén avatódnak seniorrá.

Instruktorok a TDK-konferencián

Február 11-én kezdődik a 2015. évi TDK-konferencia, melynek előadói között idén is rengeteg instruktorral találkozhattok. Minden évben öröm látni, hogy sokaknak a közösségi élet aktív építése mellett is van elég idejük, energiájuk és elhivatottságuk arra, hogy a tudományos élet fejlődésében is aktívan részt vegyenek. Így méltán vagyunk büszkék rájuk és azt reméljük, hogy minél többen…

Akik nélkül nem lenne Karnevál

Hatalmas erővel és lelkesedéssel vágtunk neki a karneváli pályázat megírásának, tele voltunk ötletekkel, álmokat és terveket szövögettünk megállás nélkül. A kezdetek kezdetén nagy szemekkel álltunk a rengeteg megvalósítandó feladat, tennivaló előtt. Köszönhetően azonban rengeteg segítőnknek, immár úton vagyunk. Táblázatok hadán, telefonhívások tömegén és találkozók soksaságán át vezet utunk egy csodálatos Karneválhoz, mely az idei évben,…

12, de nem egy tucat!

Sokáig kutattunk a válasz után, hosszúra nyúló éjszakák, megannyi beszélgetés, esélylatolgatás után bizton állíthatjuk: Tizenkettő nem egy tucat. Nem is dühösek, nem is piszkosak, majmoknak meg végképp nem mondhatnánk őket, de mégis nagyon örülünk, ha rájuk gondolunk, hiszen ők lesznek a 2015-ös Instruktorképzés lelkes képzéscsoport vezetői: