Kari főnök választás az EKK-n
Nem is volt olyan régen, mikor megalakult a SOTE legkisebb kara – az EKK – és instruktorai már a második kari főnök megválasztására készülődnek.
Nem is volt olyan régen, mikor megalakult a SOTE legkisebb kara – az EKK – és instruktorai már a második kari főnök megválasztására készülődnek.
Mindannyian emlékszünk még zsenge instruktorkorunk vizsgafelejtő hétvégéire. Kötöttségek nélkül, pusztán a társaság kedvéért összegyűlni valahol, semmit tenni vagy napozni, beszélgetni vagy strandolni. Egy ilyen hétvégére szeretnénk most meghívni Téged, ahol a veled egy időben képződött instruktorok, azaz most már seniorok fognak részt venni. Egy hétvégére, ahol elfelejtheted a munka fáradalmait.
Vége a képzésnek, közelednek a vizsgák, ébredezik a tavasz, mégis valami hiányzik… Kérdések maradtak benned a képzéssel kapcsolatban? Érdekel az IÖCS többi nagy eseménye, vagy új ötleteidet szeretnéd megosztani velünk? Játszanál végre egy jót? Esetleg buliznál egy nagyot?
Lassan véget ér a „nagy tavaszi hajtás”, magunk mögött tudhatjuk az eddigi legsikeresebb Karnevált és az idei képzés is dübörög szolnoki végállomása felé. Időközben a természet is újjáéledt, és nekünk is jól jöhet egy kis feltöltődés! Mi is lehetne erre jobb mint egy igazi, vérbeli IÖCS klub? Ennek a klubnak a megrendezésére várnánk lelkes jelentkező…
Cirkáló: közepes nagyságú, gyors hadihajótípus – a Wikipédia szerint. Ám egy instruktornak nem ez jut eszébe először a cirkáló szó hallatán. Helyette tettre kész fiatalok jelennek meg lelki szemeink előtt, akik seprűvel és felmosóval felszerelkezve küzdenek azért, hogy a rendezvényeink körülményei kulturáltak maradjanak.
Tedd a kezed a tévére! Vagy csak egyszerűen nézd meg a 2011-es nyári, tatai Olimpia emlékképeiből összefont filmet: ha most szívesebben buliznál A Csillagban egy szál pólóban és rövidnadrágban, ha szívesebben ücsörögnél a lelátón hajnalban és beszélgetnél az élet nagy kérdéseiről, ha hiányzik az ALKOSSUNK KÖRT, vagy a KI LÁTTA A FELMOSÓKAT ÉS A SÖRPADOKAT…
Sziasztok! Már több mint egy hónap eltelt amióta kitört a Nagy Atomháború, amely alapjaiban rázta meg Földünk civilizációját és még mindig tart. Szerencsére azonban egyre kevesebb termonukleáris bomba hull az égből, és egyre több ember merészkedik elő az atombunkerek menedékéből a háború enyhülésének hatására.
Kedves Instruktorok és leendő pulcsitulajdonosok! Ha nem bírod már a kedvenc IÖCS-ruhadarabod nélkül, akkor jó hírünk van: nemsokára lehetőséged lesz a rendelésre.
Mivel benne vagyunk már a vizsgaidőszak sűrűjében, sokan úgy érezhetitek, hogy mintha eddig valamiről nem lett volna szó… pedig biztos vagyok benne, hogy nem csak én gondolok már egyre többször arra, hogy ’bárcsak vége lenne már’, ’csinálnék már valami mást is mint az állandó könyv felett görnyedés’! Hát íme itt van a várva várt Téli…
Hosszabb hallgatás után ismét jelentkezünk, méghozzá rögtön két kisebb albummal is. Megtörjük kicsit a sorrendiséget, és belekavarunk az időbe: a 2009-es tábori villanások után hirtelen a 2010-es Gólyahajó emlékei, majd egyből az idei nyári vizsgafelejtő következik! Ezzel egyben sikeresen elkerüljük a kiszámíthatóság skatulyáját is. Érdemes ránk továbbra is várni, mert sorban érkeznek újabb (és régebbi)…