A jövő záloga
Január első hetében a vizsgaidőszak borúja mellett az öröm és a biztonság érzete töltött el minket.

Január első hetében a vizsgaidőszak borúja mellett az öröm és a biztonság érzete töltött el minket.
Mintegy fél nap múlva durrannak a pezsgős üvegek, koccannak a poharak és átballagunk az új évbe. Sokunkat ez a nap arra késztet, hogy egy kicsit visszanézzünk az éppen elmúló évre és elgondolkodjunk mit éltünk át, éltünk meg, tapasztaltunk, minek örültünk vagy épp mi könnyeztetett meg. Vajon mindez hogy nézhet ki egy csoportnál, pontosabban az IÖCS-nél?
Örömmel jelentjük, Nektek, hogy december 6-án hevesen hulló hópelyhek leple alatt a Mikulás új karifőnök párost hozott az ETK-ra. :)
Az eddigiektől eltérően a FOK kari főnökének megválasztására novemberben (28-án) került sor. A változás logikája, hogy így az új főnök az új vezetőséggel párhuzamosan áll munkába, a képzésnek már így állhatnak neki jövőre a kar instruktorai.
Mielőtt még mindannyiunkat keblére ölelne a vizsgaidőszak és elmerülnénk végtelen örömeiben, az újonnan megválasztott vezetőség, mely még épp hogy csak kibújt a tojásból és elkezdte szárnyait próbálgatni, úgy határozott, hogy rendet tesz az IÖCS fészkében.
2012. november 15-én tartottuk meg éves tisztújító közgyűlésünket. Mielőtt a választásra sor került, végighallgathattuk az éves költségvetést Dóritól. Ezután Barbi évértékelő beszéde következett, mellyel jónéhányunknak könnyeket csalt a szemünk sarkába.
Az utóbbi napokban az időjárás rendesen belekezdett az őszbe: volt itt szegedi szupervihar, 30 fok aztán meg hirtelen 15… NADE ha az időjárás sem fér a bőrébe, mért pont mi instruktorok üldögélnénk a fenekünkön?!:) A következőkben fussuk át, hogy mi is vár ránk előreláthatólag a mi szeles októberünkben…
Beköszöntött az ősz; még mindig nem sikerült bepótolnod a Táborban kialakult alváshiányodat, viszont buliztál egy nagyot az Ökörsütésen, és már számolod a napokat a Gólyabálig, miközben kavarognak a fejedben a különböző képletek és a demók időpontjai…
„De jó lenne egy olyan hely, ahol csak úgy együtt lehetünk rég nem látott barátokkal, instruktortársakkal!” – azt hiszem ez volt az első gondolat magvacska, ami elültetődött a fejemben. Aztán baráti beszélgetések követték, amik megfelelő tápanyagot biztosítottak a magvacskának és végül Seniorhétvége lett belőle.
Volt egy ötletem, hogy kéne egy kötetlen alkalom, amikor összeköthetnénk a kellemest a hasznossal :) Így született meg a kedd késő délutántól estig tartó grillsütés :) Érdeklődés volt rá és bár majdnem mindenkinek volt éppen gyakorlata vagy betű/gebintalálkozója a vártnak megfelelően szép számban gyűltünk össze :)