Célegyenesben

Ismét elérkezett a nyár, és ezzel a nyári vizsgaidőszak is itt áll a küszöbön. Ebben a pár hétben kicsit félrerakjuk instruktor énünket és a tudománynak szenteljük időnket. Ámde a vizsgaidőszak fárasztó heteit, mi más követhetné, mint a Nyári Vizsgafelejtő.

Seniorhétvége

Mindannyian emlékszünk még zsenge instruktorkorunk vizsgafelejtő hétvégéire. Kötöttségek nélkül, pusztán a társaság kedvéért összegyűlni valahol, semmit tenni vagy napozni, beszélgetni vagy strandolni. Egy ilyen hétvégére szeretnénk most meghívni Téged, ahol a veled egy időben képződött instruktorok, azaz most már seniorok fognak részt venni. Egy hétvégére, ahol elfelejtheted a munka fáradalmait.

Tavaszi IÖCS Klub

Lassan véget ér a „nagy tavaszi hajtás”, magunk mögött tudhatjuk az eddigi legsikeresebb Karnevált és az idei képzés is dübörög szolnoki végállomása felé. Időközben a természet is újjáéledt, és nekünk is jól jöhet egy kis feltöltődés! Mi is lehetne erre jobb mint egy igazi, vérbeli  IÖCS klub?  Ennek a klubnak a megrendezésére várnánk lelkes jelentkező…

Cirkálók a Karneválon

Cirkáló: közepes nagyságú, gyors hadihajótípus – a Wikipédia szerint. Ám egy instruktornak nem ez jut eszébe először a cirkáló szó hallatán. Helyette tettre kész fiatalok jelennek meg lelki szemeink előtt, akik seprűvel és felmosóval felszerelkezve küzdenek azért, hogy a rendezvényeink körülményei kulturáltak maradjanak.