Kari főnök választás az ETK-n
Szerdán zártuk le az 2009/10-es IÖCS évet az ETK-n. Sok meghívott vendéggel (a vezetőség és a kari vezetők részéről), 20 szavazattal rendelkező instruktorral és családias hangulattal töltöttünk meg egy nagyobb termet.
Szerdán zártuk le az 2009/10-es IÖCS évet az ETK-n. Sok meghívott vendéggel (a vezetőség és a kari vezetők részéről), 20 szavazattal rendelkező instruktorral és családias hangulattal töltöttünk meg egy nagyobb termet.
A nemrégiben megválasztott új ETK HÖK egyik első nagyobb rendezvényeként Jótékonysági Estet szervez a vörösiszap katasztrófa károsultjainak megsegítésére. Az est főszervezője, a HÖK Kulturális Bizottságának elnöke, egyben instruktor Szijártó Szandra szeretettel vár minden egyetemi polgárt, tanárt és hallgatót egyaránt 2010. november 23-án az ETK épületében! A továbbiakban olvashatod a teljes meghívót.
Alig több, mint egy hete hivatalosan is lezárult a 2010-es IÖCS-év. A közgyűlésen megjelent instruktorok elfogadták az idei év költségvetését, hallhattak évértékelő leköszönő elnöki beszédet, bizalmat szavaztak a felügyelő bizottsági jelölteknek, és ami talán a legjelentősebb: megválasztották a 2011-es év vezetőségét. A hosszú, két és fél órás gyűlés leginkább a szélsőséges hangulatok gyűlése is lehetett…
Föltartóztathatatlanul itt a 2010-es IÖCS-év vége: hétfőn (11. 08.) 19:00 megbeszélés a következő év jelöltjeivel, kedden (11. 09.) 20:00 thank you mulatság, szerdán (11. 10.) 17:30 tisztújító közgyűlés. Bővebben a továbbiakban.
Már csak hármat kell aludni és kezdődik is a báli forgatag! És hogy miért is érdemes eljönnöd? Este 21:30-tól kezdve a Nagyszínpadon jobbnál jobb koncertek fogják követni egymást. Először a Besh o droM lép színpadra, majd a Zagar gondoskodik a jó hangulatról, utánuk a Roy és Ádám Trió varázsol el bennünket és végül egy hatalmas…
Ezzel a héttel elkezdődött a 2009/2010-es IÖCS év utolsó hónapja, hiszen kevesebb, mint négy hét múlva, új időpontban, 2010. november 10-én tisztújító közgyűlést tartunk, ahol megszavazzuk a következő év vezetőségét és felügyelő bizottságát. A gyűlés időpontját a rákövetkező napon tartandó ÁOK felező időpontütközése miatt raktuk át egy nappal korábbra. Így akár egymás után három nap…
2011. március 11-én ismét útra kelünk, és meghódítunk egy új francia síterepet, mert milyen jó is az, ha szikrázó napsütésben, piros és kék iöcs-ös pulcsikban lezúzunk a hegyről… Ha van kedved velünk tartani Alpe d’Huez lejtőire március 12-19 közt 260 euro-ért (mai árfolyamon 72800 Ft körül van), akkor gyorsan küldj egy mailt Rébb Any-nak az…
Most csütörtökön (2010. szeptember 30.) este hatkor (18:00) újra találkozhatsz instruktortársaiddal a 2010-es Semmelweis Gólyabál föliratkozós gyűlésén. A helyszínt még egyelőre jótékonyan fedi a bürokrácia homálya, de valószínűleg a Klinikák környékén tudunk szerezni egy előadótermet. A helyszín: az EOK Hevesy György terme a földszinten (térkép). A gyűlésen szó lesz a Gólyatábor óta zajló eseményekről, és…