Újra egy kis DVD

Bár már sok hónap múlt el a gólyatábor óta, de mégis mindannyiunkban élénken élnek az emlékek! Ehhez az egyik legnagyobb segítségünk nem más, mint a 2011-es GólyaDVD! Nagyjából egy hónappal ezelőtt már hírt adtunk róla, hogy megjöttek a DVD-k. Ellenben ezeket szinte fénysebességgel el is kapkodtuk!

Gólyahír újratöltve

Nagy örömhírt hozott a mai délelőtt: megleltük az idei Musical két háziasszonyát, akik mérhetetlen lelkesedéssel vágnak bele a rendezői életbe. Szeretettel gratulálunk Hallgató Móninak és Majer Reninek! Sok sikert kívánunk nekik! Nemrégiben meghirdettük a Gólyahír főszerkesztői posztját is, amelyre a jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk február 22-éig.

Gólyahír és musical

Lassan vége a vizsgaidőszaknak és lassan túl vagyunk már a tél leghidegebb napjain is a meteorológusok szerint. :) Azt is tudjuk, hogy még előttünk van a tavasz és reméljük nagyon sok tavalyi gólyának lesz része egy fergeteges képzésben! Ellenben, mi egy kicsit már távolabbra is nézünk…

Galéria – érkezik 2009 nyara

Ígéretünkhöz híven még épp időben érkezik a második fényképalbum a galéria team gondozásában, köszönet a fotósoknak és persze a fotóalanyoknak a képekért! A helyszín pedig nem más, mint a 2009-es Gólyatábor, azaz a Gengszeterek paradicsoma! Íme: az IÖCS.hu galéria bemutatja: gólyatábor 2009 Jó nosztalgiázást kívánunk! iocs.hu galéria team :)

Itt van az ősz, itt van újra

Vége a nyárnak, megtelt ismét a raktár a tábor után dobozokkal, buliztunk medencés partin, évnyitó happeningen és mindenféle betű- és gebinsörözésen, hétvégéken. De mivel együtt mindig jobb, itt az ideje egy kis klubnak, hogy örüljünk egymásnak és a játékoknak, valamint beszélgessünk a Gólyatáborról, Gólyabálról. Íme egy újabb alkalom hogy szíved-lelked beleadva szervezz nekünk egy fergeteges IÖCS…

Megérkezett a Gólyaoldal – nyílik a Gólyafórum!

Kedves Gólya! Ezekben a percekben érkezik a hír: fölvettek a Semmelweis Egyetemre! Az elsők közt nagy nagy szeretettel köszöntünk, nem is hinnéd, milyen régóta várunk mi is erre a pillanatra! Idén is egy egész oldallal készültünk Neked, hogy minden fontos információt megtudhass időben a 2011-es Gólyatáborról — szeretettel adjuk át Neked a Gólyaoldalt: https://golya.iocs.hu Érdemes sűrűn látogatnod bennünket, hiszen mostantól…

Tábor 2011 – musical és gólyahír

Sziasztok! Még a vizsgaidőszak sem ért véget, ezért elég messzinek tűnhet az augusztus, de mi már javában készülünk a Gólyatáborra. Elkezdtük az előkészületeket, hogy idén is egy remek és élménydús tábort varázsoljunk a gólyáknak és persze magunknak, instruktoroknak. Ebben vállalhatsz oroszlánrészt Te is. Van két alkotóeleme a tábornak, amit szintén el kell kezdeni tervezgetni, ez…