Beszélgetés határok nélkül

Lassan már egy hónapja, hogy lezajlott a tisztújító közgyűlésünk, mely után megkezdte működését az idei évi vezetőség. Azonban még nem volt alkalmunk leülni beszélgetni egy jót. Ennek orvoslására szeretnénk mindenkit sok szeretettel elhívni egy – az eddigiekhez hasonló – kötetlen beszélgetésre. Ezeknek a találkozóknak az lenne a célja, hogy jó hangulatban, baráti közegben tudjunk beszélgetni…

Mit tartogat a második fele?

Augusztus közepe van, így az instruktorság mi máson pörögne, mint a nyakunkon lévő Gólyatáborral :) – mégis egyre több kérdés érkezik a tábor árnyékában közelgő őszről és az őszi programokról. A legtöbb szeptemberi rendezvénynek már most elkezdődnek az előkészületei, így nemrég leültünk, és megalkottuk az IÖCS év második felének programját. Naptárakat elő!

2011

Az év röpül. Azt sem tudom, mi is történt pontosan tavaly — ülök az órán, a tanár magyaráz a vászon előtt, rajtam egy szál fürdőnadrág, csurom víz vagyok, mert bedobtak a medencébe strandnapostul, mellettem sül az ökör, de kicsit szorít a nyakkendő, mert pont ezt a tételt nem néztem meg eléggé; egyébként is furcsán néz…

Vezetőségválasztás 2010

Alig több, mint egy hete hivatalosan is lezárult a 2010-es IÖCS-év. A közgyűlésen megjelent instruktorok elfogadták az idei év költségvetését, hallhattak évértékelő leköszönő elnöki beszédet, bizalmat szavaztak a felügyelő bizottsági jelölteknek, és ami talán a legjelentősebb: megválasztották a 2011-es év vezetőségét. A hosszú, két és fél órás gyűlés leginkább a szélsőséges hangulatok gyűlése is lehetett…