Együtt jobb – EMT a VIK-en
A Lovagrend idén is meghívta az IÖCS-öt hagyományos senior-továbbképző Első-Másodéves Táborába, azaz EMT-be. Erről mesélek Neked most egy kicsit.
A Lovagrend idén is meghívta az IÖCS-öt hagyományos senior-továbbképző Első-Másodéves Táborába, azaz EMT-be. Erről mesélek Neked most egy kicsit.
Szia! :) Közel a vizsgaidőszak vége, ami nem csak azt jelenti, hogy nincs több kávéval átvirrasztott éjszak, hogy mindjárt vizsgafelejtő, hogy mindjárt kezdődik az új félév, hanem azt is, hogy nemsokára kezdődik a képzés! :)
A vizsgák hamarosan letudva, a szenvedés elfelejtve, itt az ideje újra munkához látni. Biztos Te is emlékszel még, hogy mi volt az első hasznos info-halmaz, ami Kisgólyaként segítségedre volt: a Gólyahír. Az első, vegytiszta :) egyetemi életről szóló lap, amit rongyossá lehetett olvasni a nyári szünet maradékában…
Az idei zsúfolt tavasz (Képzés, Medikus Kupa Pesten, Semmelweis Karnevál…) egyik igen meghatározó rendezvénye a már hagyománnyá vált, három fél által szervezett (HÖK – IÖCS – Korányi Frigyes Szakkollégium) Semmelweis Kulturális Napok.
A tavasz közeledtével egyre jobban kúszik be a köztudatba, hogy idén bizony Pestre látogat a Medikus Kupa, így tehát a házigazda a Semmelweis Egyetem lesz. Ezzel kapcsolatban nemrég megkeresés is érkezett az IÖCS-höz
Szia! Fáradtnak érzed magad? Eleged van? A vizsgák okozta problémákra a megoldást egy, a barátaiddal eltöltött felhőtlen hétvégében, vagy a világuralom magadhoz ragadásában látod? Nos, az utóbbiban nem sokat tudunk tenni Érted, de az azt megelőző nehézségeidet meg tudjuk könnyíteni! Lelkes vizsgafelejtő szervezőinknek (Ági, Dani) hála úgy néz ki, hogy van hol kipihenned a december-januári…
egy kis kapaszkodó a vizsgák közepette: újabb hírek érkeztek a vizsgafelejtőről – ami minden elrettentő tankönyv- és jegyzetmennyiségre fittyet hányva közeleg :) örömmel írhatom ugyanis, hogy a 2010-es téli vizsgafelejtő rendezői most már hivatalosan is: Csorvási Ági és Juhász Dani, akik javában nekiláttak a szervezésnek. (Bottemtől is kaptunk egy levelet, de szerepelt benne a wattanchu…
ha szeretnéd tudni már előre, mikor is lesz egy-egy nagyobb rendezvény, hogy ahhoz igazíthasd a többi programod, akkor most a Te kedvedben fogok járni. összeszedtem az előttünk álló félév már most fixnek tűnő dátumait, hogy meglegyenek egy helyen.