Gólyatábor. Az első lépések

Brit tudósok friss kutatásaiból tudjuk, hogy a telet idén is tavasz, azt pedig nyár fogja követni. Képzelhetitek, hogy meglepődtünk! Főleg, mert ha idén is lesz nyár, akkor az nem múlhat el gólyatábor nélkül. Vagyis ha a British Science Association következtetései helyesek, akkor nem árt már most felkészülnünk.

Kezdődik az év

A szokásos szeptemberi napsugár-pislákolásnak ugyan nyoma sincs, a naptárat viszont nem lehet becsapni: ez a tanév is lassan elkezdődik. A napi rutinunk is megváltozik: reggel időben fel kell(ene) kelni, a borotválkozások frekvenciáján is javítanunk kell, a reggelik sorra elmaradnak, majd gyorsan bepakoljuk a szükséges könyveket a…

A tavasz újabb jele: az instruktorfilm

Bár már sokan a vizsgák felé tekintgetünk, előtte azonban még – folytatva a pályázatok sorát – keressük a 2012-es Instruktorfilm rendezőjét! Ha érzed magadban a fényt ezen sikerre ítélt produkciónak az elkészítésére, jelentkezz mihamarabb, de legkésőbb dec. 19-ig a palyazat@iocs.hu címen egy rövid bemutatkozással.

Itt van az ősz, itt van újra

Vége a nyárnak, megtelt ismét a raktár a tábor után dobozokkal, buliztunk medencés partin, évnyitó happeningen és mindenféle betű- és gebinsörözésen, hétvégéken. De mivel együtt mindig jobb, itt az ideje egy kis klubnak, hogy örüljünk egymásnak és a játékoknak, valamint beszélgessünk a Gólyatáborról, Gólyabálról. Íme egy újabb alkalom hogy szíved-lelked beleadva szervezz nekünk egy fergeteges IÖCS…