Lenn megtalálsz a klubban

… avagy IÖCS klubot szerveztünk. Mi mindent együtt éltünk meg: Punk Párduc, képzés, ETK ősanyák, SSSL képzés – de még sosem dolgoztunk együtt. Ez vezérelt minket, mikor beadtuk a pályázatunkat. Egy telefonos csacsogás, mely részünkről meghozta a végleges döntést.

Valami új – gyere velünk kapualjba!

Egy hónappal ezelőtt egy egészen új kezdeményezés keretében meghívtunk minden instruktort egy beszélgetésre, ahol a vezetőségi jelöltek bemutatkozása mellett mindenki föltehette kérdését, elmondhatta véleményét az elmúlt évvel kapcsolatban. Az választás óta eltelt csöndes két hét alatt összegyűjtöttük saját gondolatainkat az IÖCS-ről, ötleteinket, terveinket a jövő évvel kapcsolatban, és most kíváncsiak vagyunk a Tieidre is: gyere…

Vezetőségválasztás 2010

Alig több, mint egy hete hivatalosan is lezárult a 2010-es IÖCS-év. A közgyűlésen megjelent instruktorok elfogadták az idei év költségvetését, hallhattak évértékelő leköszönő elnöki beszédet, bizalmat szavaztak a felügyelő bizottsági jelölteknek, és ami talán a legjelentősebb: megválasztották a 2011-es év vezetőségét. A hosszú, két és fél órás gyűlés leginkább a szélsőséges hangulatok gyűlése is lehetett…

Báli föliratkozás csütörtökön

Most csütörtökön (2010. szeptember 30.) este hatkor (18:00) újra találkozhatsz instruktortársaiddal a 2010-es Semmelweis Gólyabál föliratkozós gyűlésén. A helyszínt még egyelőre jótékonyan fedi a bürokrácia homálya, de valószínűleg a Klinikák környékén tudunk szerezni egy előadótermet. A helyszín: az EOK Hevesy György terme a földszinten (térkép). A gyűlésen szó lesz a Gólyatábor óta zajló eseményekről, és…

Védőnek lenni életforma

Tavasszal már született bejegyzés arról, hogy mindig örömmel és büszkeséggel tölt el minket, ha instruktorok tudományos sikereiről kapunk hírt. A napokban Steve (világi nevén dr. Kenessey István :)) kereste meg az IÖCS-öt egy hasonlóan örömteli meghívással: szeretettel vár minden instruktort a két hét múlva tartandó PhD védésére!

Vizsgafelejtő – megindult a szervezés

egy kis kapaszkodó a vizsgák közepette: újabb hírek érkeztek a vizsgafelejtőről – ami minden elrettentő tankönyv- és jegyzetmennyiségre fittyet hányva közeleg :) örömmel írhatom ugyanis, hogy a 2010-es téli vizsgafelejtő rendezői most már hivatalosan is: Csorvási Ági és Juhász Dani, akik javában nekiláttak a szervezésnek. (Bottemtől is kaptunk egy levelet, de szerepelt benne a wattanchu…